Oldal kiválasztása

Megnyílt a füredi kormányablak

Szerző: | 2014-03-24.

A Járási Hivatalba költözött az okmányiroda.

A Kormányablak megnövekedett ügyfélfogadási idővel, hétköznapokon 8-tól 20 óráig tart nyitva, ezentúl az okmányirodai feladatokat is itt látják el.

A polgármesteri hivatalban ezzel megszűnt az okmányiroda, ezentúl az igazolványokkal, útlevéllel kapcsolatos ügyeket is a megyei kormányhivatal kirendeltségén (Felső köz 2.) lehet elintézni.

A tavaly január óta működő járási hivatal az államigazgatási ügyek intézését végzi. Ide kerültek a gyám-és gyermekvédelmi, szociális igazgatási, családtámogatási ügyek, a köznevelési és egyes építésigazgatási feladatok, a menedékjog, az egyéni vállalkozói tevékenység engedélyezése, valamint kommunális, állategészségügyi, vízügyi hatáskörök illetve a szabálysértési ügyek és a helyi védelmi bizottságok vezetése.
Az okmányiroda átköltöztetésével a hivatal immár teljes körű, ügyfélbarát szolgáltatást nyújt.

A megyében összesen tíz járásközpontot állítottak fel. A Balatonfüredi Járási Hivatalhoz tartozó települések: Alsóörs, Aszófő, Balatonakali, Balatoncsicsó, Balatonfüred, Balatonszepezd, Balatonszőlős, Balatonudvari, Csopak, Dörgicse, Lovas, Monoszló, Óbudavár, Örvényes, Paloznak, Pécsely, Szentantalfa, Szentjakabfa, Tagyon, Tihany, Vászoly, Zánka.

A járások kialakításáról 2012-ben döntött a kormány. Takarékos, hatékony, modern és ügyfélbarát ügyintézés, ez volt a kormány célja a járások létrehozásával. A járások kialakításánál figyelembe vették a 30 km-en belüli elérhetőséget, a területi határokat, a leendő körjegyzőségeket illetve a települések érdekeit. A járások felállításával megtörténik az önkormányzat és államigazgatási feladat- illetve hatáskörök szétválasztása.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

< 2021 >
Július
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
26
  • 16:00 -22:00
    2021.07.26-2021.08.01
    Gyógy tér

    Balatonfüred, Gyógy tér

    Prímásverseny, opera előadások, szívhalászat.

272829
  • 20:00 -23:00
    2021.07.29
    Gyógy tér

    Balatonfüred, Gyógy tér

    A Magyar Állami Operaház Énekkarának estje.

3031 

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004