Oldal kiválasztása

Fesztiváli hangulat az idei Kékszalagon

Szerző: | 2014-04-11.

Tíznapos fesztivál keretében, július 10-12-én rendezik meg a 46. Kékszalagot. Az idén nyolcvan éves versenyen már nincs korlátozás, többtestű vitorlások is indulhatnak, a parton pedig látványos programok várják az érdeklődőket. Újra Füred lesz a világ közepe.

 

A Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) idei versenynaptárában 177 viadal szerepel, ezek közül kiemelkedik a 46. Kékszalag, Európa legrégebbi, leghosszabb távú és legtöbb résztvevőt vonzó tókerülő megmérettetése. A Kékszalag-fesztivál keretében rendezik meg a Fehérszalagot, valamint a Kékpántlika ifjúsági versenyt, amelyen a vitorlás utánpótlás fiatal reménységei küzdenek meg a leggyorsabb hajó címéért.

Az idén nyolcvan éves Kékszalag ezúttal már teljesen nyílt verseny lesz, azaz semmilyen korlátozás nincs a hajókra vonatkozóan, így várhatóan majd a többtestű vitorlások játsszák a főszerepet. Az óvatos becslések szerint is, több mint ötszáz hajó indul majd a versenyen. A viadal mellett az érdeklődőket több napon át zajló parti programok is várják majd a mólónál és a sétányon.

A Kékszalag mezőnye ezúttal is csütörtökön rajtol a Balatonfüred-Balatonkenese-Siófok-Keszthely-Balatonfüred távon, azért, hogy a mezőny második felében célba érők is részt tudjanak venni a versenyt követő szombati közös vacsorán és banketten. A szél függvényében a legjobbak befutására csütörtök este illetve éjjel számítanak a balatonfüredi móló előtt. Ezután szombat reggel kilenc óráig lehet még érvényesen célba érni.

A további jelentősebb hazai nemzetközi versenyek közül szintén Balatonfüreden rendezik meg szeptemberben a Laser Európa-kupát.

 

Tények és adatok a Kékszalagról

Az európai tavakon rendezett tókerülő vitorlásversenyek között a Kékszalag a legrégebbi, a balatoni versenytáv a leghosszabb és az elmúlt években itt vitorlázik a legnépesebb mezőny is.
Az első Kékszalag versenyt 1934. július 27-én rendezte a balatonfüredi Hungária Yacht Club. 21 hajó állt rajthoz és csak ketten adták fel a versenyt. A győztes a Rabonbán nevű 30-as Cirkáló lett Ugron Gábor kormányzásával.
A Kékszalag távja légvonalban 145 kilométer, de a hajók a szélviszonyoktól függően ennél jóval többet is vitorlázhatnak. A verseny limitideje 48 óra, vagyis maximum két nap áll a versenyzők rendelkezésre a táv teljesítésére.
A bajnokságot kezdetben kétévente, minden páros évben rendezték meg. 1944-ben elmaradt a versenyzés a hagyomány 1947-ben folytatódott. 2001 óta pedig minden évben megrendezik a tókerülő bajnokságot.
A verseny történetének legsikeresebb hajója a Tramontana, amely nyolcszor nyerte el a Kékszalagot. A verseny történetének legsikeresebb kormányosa Litkey Farkas tíz győzelmével. 2001 és 2009 között megszakítás nélkül győzött minden regattán.
Rendszeresen indulnak tisztán női csapatok is a versenyen. Női kormányos először 1940-ben nyerte a Kékszalagot. Dr. Kultsár Istvánné Gordon Evelyn a Tramontana nevű hajóval 1942-ben megismételte győzelmét.

A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2022 >
Július

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004