Oldal kiválasztása

Fájdalom és felelősség

Szerző: | 2014-04-16.

A holocaustra nincs magyarázat, nincs racionális válasz. Ami történt feldolgozhatatlan. Soha többé nem történhet ilyen borzalom – mondta a holocaust emléknapon Bóka István.

– Egy borzalmas eszme 11 millió ember, köztük a magyar zsidóság hetven százalékának, értelmetlen és kegyetlen halálát hozta el. Ilyen tettre nem lehetnek magyarázatok. De minden rossznak van egy kiindulópontja, a mi felelősségünk, hogyha ilyet tapasztalunk, se kényelemből, se egzisztenciális félelemből ne hunyjunk szemet fölötte – mondta beszédében Bóka István polgármester.

A második világháború zsidó áldozatairól emlékeztek meg az Anna Grand Hotel dísztermében.

A megemlékezésen Olti Ferenc füredi holocaust túlélők leszármazottja úgy fogalmazott: emeljük fel a szavunkat mindenfajta kirekesztés és megbélyegzés ellen. Majd levetítette a közönségnek Salamon András rövidfilmjét. A csupán ötperces, drámai alkotás Rácz Éva évtizedekig elmeséletlen történetét jeleníti meg, akit 12 évesen a Dunába lőttek, ám csodával határos módon életben maradt.

Duna Katalin Lóczy Lajos Gimnázium igazgatója beszédében arra emlékeztetett, hogy Füredről 153 zsidót, köztük 26, tizennégy év alatti gyermeket hurcoltak el 1944 májusában, és közülük csak 15-en élték túl a deportálást.
– Emlékezzünk az ártatlan, kiváló emberek tömegeire, akiket kizárólag származásuk miatt, az akkori hazai hatalom tudtával, küldtek a halálba. Emlékezzünk, hogy soha többé ne emelkedhessen állami szintre a terror, hogy soha többé ne tűrjük el a kirekesztést, a megkülönböztetést, az erőszakot. A holocaust maga a fájdalom és a felelősség.

A rendezvényen Fogózz a semmibe címmel a Lóczy Gimnázium diákjai idézték fel a zsidó deportálást.
A megemlékezést Gereben Ágnes előadása zárta, aki kiemelte: a náci hatalom mellett a Szovjetunióban is tombolt az antiszemitizmus, Ukrajnában, Lettországban a helyi lakosok közreműködésével zajlott a zsidóság deportálása.
– Mély és felemelő megemlékezés volt a mai. Fontos azonban tudnunk, hogy a veszély itt van, köztünk van most is – zárta gondolatait Gereben Ágnes.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2024 >
Január
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031    

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004