Oldal kiválasztása

Edzőváltás

Szerző: | 2014-04-22.

Sótonyi Lászlóval nem hosszabbít szerződést a kézilabda klub.

A szakvezető szerződése lejár az idény végén, de már eldőlt, hogy a volt 191-szeres válogatott irányító nem ebben az egyesületben folytatja edzői pályafutását.

– Négy eredményes esztendő után a vezetők nem velem képzelik el a csapat jövőjét – mondta a 44 éves tréner. – Ebben nincs semmi sértő vagy bántó, ezért tudomásul vettem a döntést. Örülök, hogy tehettem a füredi kézilabdáért, és őszintén remélem, még az eddiginél is eredményesebb időszak áll a sok tehetséges, jól motivált, ambiciózus fiatallal felálló csapat előtt – nyilatkozta a tréner a Nemzeti Sportnak.

Sótonyi négy éve Velky Mihálytól vette át az NB I-ben akkor a nyolcadik helyen álló füredi gárdát, vezetésével a Füred a következő években szerepelt a KEK-ben és az EHF-kupában, bajnoki és Magyar Kupa-bronzérmet nyert. Idén is bejutottak a bajnoki felsőházba, amelyben elődöntőt vívnak a Veszprémmel.

Arról, hogy ki legyen a füredi együttes új trénere még zajlanak a tárgyalások.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2022 >
Április
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • csalódott mátrai országjárók2024-04-14 10.23AgoraTegnapelőtt (péntek) voltunk a Kisfaludy strandon, a WC még mindig csukva. Ezzel szemben kedden az akali strandon már régóta nyitva
  • Balatonfured.hu2024-04-06 12.40AgoraKedves Virág, mindkét oldalon április 10. a jelentkezés dátuma. Reggel 7.30-tól lehet jelentkezni. Üdv A szerk
  • Virág2024-04-05 16.21AgoraÉrdeklődnek vki illetékestől hogy a támogatott virágvásárlási lehetőségre mikortól lehet jelentkezni? Ui. a hírben ápr. 10-e, a jelentkezési oldalon pedig

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004