Oldal kiválasztása

Jókai Napok – Programok az író szellemében

Szerző: | 2014-04-26.

XXIII. Jókai Napok. Irodalom, gasztronómia, és a nagy íróhoz hűen, vendégvárás. Múlt és jelen együtt. Programok a városhoz több szállal kötődő Jókai Mór szellemében. A rendezvény díszvendége ezúttal Gyula városa. A Koloskában újra főzőverseny.

 

A nagy írónak állít emléket immár több, mint húsz éve a rendezvény sorozat, amely egyben Füred egyik emblematikus eseménye.
A hagyományos ünnepség ezúttal is az író egykori villájának udvarán lesz május 2-án, pénteken, délelőtt fél tízkor. A ceremónia után közvetlenül könyv-, illetve folyóirat bemutató, késő délután pedig a debreceni Ajtósi Dürer Egyesület grafikusainak munkáiból nyílik kiállítás.

A debreceni Déri Múzeum eredeti Jókai és Csokonai kéziratokat, képeket illetve személyes tárgyakat állít ki a Jókai Emlékházban, amelyek egy hónapon át lesznek láthatók Füreden.

Az esti műsorban bemutatkozik a rendezvény díszvendége: Gyula városa, amellyel kulturális partnerséget köt Füred.
A Jókai Napok ezúttal a Nyitott Balaton programsorozatát is gazdagítják, mint ahogy a Vaszary Villában, május 1-én nyíló Keserü Ilona tárlat és a rendhagyó, a korabeli Füredhez kötődő buja történetek feltáró esti séta is.

A hangulatos Koloska- völgyben ezúttal is megrendezik az elmaradhatatlan Jókai-bableves főzőversenyt, mintegy hatvan csapat – köztük több színház művészei- főzik bográcsban majd a Jókairól elnevezett ételt, amelyekből a nézelődők kedvükre kóstolhatnak. A gyulaiak nemcsak külön csapattal szerepelnek, de kolbásztöltő bemutatóval is készülnek.
A főzőverseny május 3-án, (szombaton) 10 órakor kezdődik, az eredményhirdetés 15 óra körül várható.

A Jókai Napok teljes programja itt.

A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2022 >
Július
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
    123
45678910
11121314151617
18192021
  • 20:00 -23:00
    2022.07.21
    Gyógy tér

    Balatonfüred, Gyógy tér

    Fellép a Magyar Állami Operaház Énekkara.

222324
25262728293031

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004