Oldal kiválasztása

Vadnai Jonatán újra világbajnok

Szerző: | 2014-04-28.

A Garda-tavon védte meg világbajnoki címét.

Vadnai Jonatán fölényes biztonsággal védte meg Byte világbajnoki címét az ifjúsági versenyen, Érdi Mária pedig harmadik lett a lányok között. A világbajnokság egyben kvalifikációs verseny volt az augusztusban, a kínai Nankingban megrendezenő Ifjúsági Olimpiára. Vadnai és Érdi már 2013-ban megszerezték a részvételi jogot, amikor világbajnoki címet szereztek.

A versenyen végig fújt a Garda-tavon szokásos 10-15 csomós szél. A 13 futamos megmérettetésen Vadnai Jonatán a BYC versenyzője címvédőként egy pillanatra sem adott esélyt ellenfeleinek. A 21 nemzet 36 hajóját felvonultató mezőnyben nyolc futamot megnyert, és az utolsó napi kettőn már rajthoz sem kellett állnia.

– Nagyon fontos volt mindig a jó rajt. Általában öten-hatan voltunk, akik az első cirkálószakaszon kibújtunk a mezőnyből. Hátszélben viszont közülük is én tudtam lenni a leggyorsabb, ott extra sebességem volt, és így könnyen nyertem futamokat – nyilatkozta Vadnai Jonatán a verseny után.

Érdi Mária a 18 nemzet 27 versenyzőjét felsorakoztató női mezőnyben bronzérmes lett két holland mögött.

Érdi Mária 16 éves. 2013 nyarán alig több, mint egy év versenyzés után a balatonfüredi Laser Worlds-ön robbant be a világ élvonalába, amikor 5. lett Laser 4.7 osztályban. Nyáron világbajnoki címet szerzett a Byte CII osztályban, majd ősszel Európa-bajnoki ezüstöt. Idén már elsősorban az olimpiai Laser Radial osztályban versenyez. Április elején, élete első Világkupa versenyén a felnőtt olimpiai mezőnyben Arany csoportba került, és megnyerte az utolsó futamot. Az Ifjúsági Olimpia mellett az Riói Olimpiára való kvalifikáció megszerzésére is hajt. Szeptemberben rajthoz áll Santanderben az olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.

Vadnai Jonatán 16 éves. Bátyjával Benjaminnal együtt edz és halad előre. 2012-ben nyert először korosztályos Európa-bajnokságot Laser 4.7 osztályban. 2013-ban világ-, és Európa-bajnoki aranyérmes, az idősebbek között ezüstérmes volt. Az ifjúsági olimpiai Byte CII világbajnoka lett Newportban 2013-ban. Idén már Laser Radialban versenyezve a világbajnokságon U17 korosztályban bronzérmet szerzett, U19-ben 5. lett. Április elején Európa Kupa versenyen 20 nemzet 184 hajója között lett negyedik.

Forrás: Magyar Vitorlás Szövetség

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2022 >
Február
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28      

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004