Oldal kiválasztása

Vitorlát bontottak – Évadnyitó vitorlásverseny

Szerző: | 2014-05-17.

A Nemere II-n felvonták a nemzeti lobogót és a legénység megkoszorúzta a tavat – ezzel kezdetét vette az idei vitorlázási szezon. Több mint száz hajóval elrajtolt az évadnyitó verseny.

– Vajon túl lehet-e szárnyalni az elmúlt évek sikereit? Kiváló versenyek vannak mögöttünk, és nagy versenyek előtt állunk. A vitorlázás egyik alapvető meghatározója Fürednek. A profi illetve az amatőr sport, a kultúra illetve a hagyományok tekintetében és azt se felejtsük el, hogy a vitorlázás nagy gazdasági erőt is jelent. Meggyőződésem, hogy még mindig nem használjuk ki kellően a Balatont, még több hajó elférne a tavon – mondta a Vitorlás téren tartott beszédében Bóka István polgármester, aki kiemelte: hamarosan befejeződik a Balatonfüredi Yacht Club teljes felújítása, amely révén a magyar vitorlázás ékköve egy minden igényt kielégítő komplexum is lesz egyben.

Képgaléria. Katt a kis képre.

{photogallery}2466{/photogallery}

Az ünnepségen Kollár Lajos, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke hangsúlyozta: tavaly soha nem látott sikereket értek el a hazai vitorlázók, így idén az élsportolók mellett az utánpótlás nevelést és a túravitorlázást is támogatja a szövetség.

Nagy Zsigmond, a Magyar Olimpiai Bizottság nemzetközi igazgatója kiemelte: Füred meghatározó szereplője a hazai vitorlás életnek, és ez a jövőben is így lesz. A város ad otthont ismét a Kékszalag versenynek, amely idén egyhetes fesztivál lesz.

A beszédek után a szezont hivatalosan is megnyitották, majd délben 118 hajó és mintegy hatszáz versenyző részvételével, a móló előtti vízfelületen, elrajtolt az évadnyitó verseny.

Az ünnepségen Ugron Gábor emléktábláját is felavatták a Rózsakertben.
Ugron Gábor ezelőtt nyolcvan évvel megnyerte az első Kékszalag versenyt az azóta legendássá vált Rabonbán nevű hajóval, amely később Bujtor István tulajdonába került. Ugron Gábor tizenegy évig volt a Magyar Vitorlás Yacht Szövetség elnöke, a Királyi Magyar Yacht Club, a mai BYC alelnöke. A II. világháború után ő indította újra a balatoni hajózást.

Az idei évadnyitón hagyományteremtő céllal veterán autó kiállítást és szépségversenyt is rendeztek.
A rendezvény érdekessége volt, hogy itt tartották meg a Jaguar új sportautójának a bemutatóját is. A hetvenes években készült Jaguar E Type modellre emlékeztető új autót a világ több városában egy időben leplezték le, Magyarországon csak itt Füreden volt látható az új modell. Részletek és képgaléria itt.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2023 >
Január 29
  • 29
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004