Oldal kiválasztása

Korok Fesztiválja

Szerző: | 2014-06-07.

Korhű ruhákban felvonulás, zene, tánc, táltos dobosok bemutatója, színház, gyerekprogramok és a Tagore sétányon kirakodóvásár. Három napig tartott idén a fesztivál.

A Reformkori Hagyományőrzők Társasága hatodik alkalommal rendezte meg a Korok Fesztiválját.
A hagyományőrző csoportok ezúttal is a Fehér templomtól indulva végig vonultak a városon. Az érdeklődők a honfoglalástól egészen a 19. századig terjedő időszakig kaptak képet a korabeli viseletekről.

Képgaléria. Katt a kis képre.
{photogallery}2523{/photogallery}

Korábbi hír

Lesznek zászlóforgatók, táltos dobosok, sőt még római áldozati bemutató is. Június 7-én szombaton késő délután a Holló zenekar ad koncertet majd a török időket idéző táncbemutatóval zárul a nap.

Vasárnap Reformkor viselete akkor és ma címmel Hampel Katalin divatbemutatóját rendezik meg a Vaszary Villa kertjében, Sasvári Sándor színművész lesz a díszvendég. Fellép a Balatonfüred Néptánc Együttes, a gyerekek bábszínházat nézhetnek, este pedig a szerbiai Ethnokor zenekar koncertezik.
Pünkösd hétfőn interaktív bábelőadást láthatnak a gyerekek Mátyás királyról, lesz balett bemutató és regélés is.

A fesztivál ideje alatt kézműves kirakodó vásár és egyéb kísérő programok a Tagore sétányon. Részletes program itt.

A rendezvény célja a hagyományok csokorba fűzése, újra felfedezése és megmutatása a jövő nemzedék számára. Történelmünk ékes példája annak, hogy a korok minden nehézségét a kultúra, a hagyomány őrzésével élték túl őseink, a hagyományok megőrzése közös felelősségünk – vallják a rendezvény szervezői.

A rendezvény minden programja ingyenes.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2023 >
Június
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930  

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Helytörténeti Gyűjtemény2024-04-18 18.40AgoraOlyan szép és zöld lett ez az épület is! Mint a bíróság, meg a konferenciaközpont, meg a többi. Ja, nem.
  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004