Oldal kiválasztása

A bor és a gasztronómia ünnepe

Szerző: | 2014-06-20.

A halászatra, borászatra, a két legősibb helyi mesterségre emlékezünk. Ez adott itt évszázadokon át munkát, tette otthonunkká a tájat – mondta Bóka István a Hal- és Borünnep megnyitóján.

 

Kontrát Károly országgyűlési képviselő, a rendezvény védnöke a Tagore sétányon felállított nagyszínpadon hangsúlyozta: a rendezvény Magyarország értékeit mutatja be, ezért azt kívánja, száz év múlva még többen vegyenek részt majd a hal és borünnepen.

Az ünnepélyes megnyitón a szokásoknak megfelelően Korzenszky Richárd tihanyi perjel is áldását adta a bor és a gasztronómia ünnepére.

A 12. alkalommal megrendezett program ezúttal is a kultúra, a bor- és gasztronómia jegyében zajlik. A Tagore sétányon felállított pavilonokban a borvidék pincészetei mutatkoznak be. Lesznek koncertek, olvasó- és közönségtalálkozók, gyerekprogramok, és a rendezvény részeként, 21-én, szombaton este megkezdődik a Gitárfesztivál Miroslav Tadic és Vlatko Stefanovski duettjével.
Idén is csatlakozott a rendezvényhez Tihany, Csopak és Paloznak is.

A vasárnapig tartó esemény részletes programja itt.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2022 >
Június
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930   

Hírek, Agora

Hírek

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Brien Fery2024-04-16 12.02AgoraA Fürdö utcában a Rendszetudományi központ előtt az úttest megsüllyedt és annyira hepehupás hogy csak lépésben lehet áthaladni a szakaszon.
  • Nyugdijas Öreghegyi2024-04-16 11.57AgoraTisztelt Somogyi úr, az Öreghegyi utca elején létesítettek egy kis "Park"-ot. Sajnos ennek a rendben tartására úgy látszik nem jut
  • csalódott mátrai országjárók2024-04-14 10.23AgoraTegnapelőtt (péntek) voltunk a Kisfaludy strandon, a WC még mindig csukva. Ezzel szemben kedden az akali strandon már régóta nyitva

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004