Oldal kiválasztása

Nincs gond a Balaton vizével

Szerző: | 2014-06-23.

Emberi ürülékből származó calici okozhatta a bajt.

Az országos tisztifőorvos szerint feltételezhetően emberi ürülékből származó calici vírus okozhatta a Magyar Úszás Napján, Füreden történt megbetegedéseket.
Az ügy vizsgálata egyelőre nem zárult le, így pontosan nem tudni a fertőzés pontos forrását, ezért továbbra is elképzelhető, hogy a vírus egy a versenyre már megbetegedve érkező részvevőtől, vagy valamilyen illegális szennyvízforrásból származik – közölte Paller Judit, aki kiemelte, a Balaton vize kiváló, a hasonló vírusok ugyanis csak nagyon lokalizáltan és rendkívül kis mértékben életképesek a nyílt vízben.

A Veszprém Megyei Kormányhivatal (VEMKH) eddigi vizsgálatai szerint a Balaton vízminősége kiváló, a hétvégi úszóversenyen történt hányásos, hasmenéses megbetegedéseket nem a Balaton vize okozta – áll a Veszprém megyei kormányhivatal közleményében.

A vizsgálatot azután rendelték el, hogy a Magyar Úszás Napján szervezett szombati füredi versenyt követően az úszók közül többen fertőzést kaptak. A VEMKH népegészségügyi szakigazgatási szervének szakemberei a verseny helyszínén vízmintát vettek, a VEMKH Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóságának munkatársai pedig az érintett vendéglátóhelyeken folytattak ellenőrzést hétfőn Balatonfüreden.

A kormányhivatal kedden kiadott friss közleménye szerint a verseny helyszínéről és a Kisfaludy strandról származó előzetes gyorsvizsgálatok kiváló vízminősítést mutatnak.

Mint arról korábban beszámoltunk a hétvégén a városban nyaralók és strandolók közül senki nem jelzett lázzal járó, gyomorrontásos megbetegedést, a füredi strandokon sokan voltak, ám egyetlen fertőzésről sem tudni. Csak a hétvégi versenyen résztvevők közül betegedtek meg.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal tájékoztatása szerint a halpusztulásnak illetve a Balaton vízminőségének nincs köze a múlt hétvégi versenyen történt megbetegedésekhez. A gardák tömeges pusztulását az elmúlt időszak szélsőséges időjárása mellett olyan kórokozók okozzák, amelyek kizárólag halakra veszélyesek. A tetemek összegyűjtése és elszállítása folyamatos.
Egy lokális calici fertőzéshez elegendő az is, ha néhányan nem mosnak kezet vécézés után és úgy mennek be a vízbe. A szakemberek egyöntetűen állítják: nyugodtan lehet fürdeni a Balatonban.

A Magyar Úszó Szövetség közleményt adott ki, miszerint az Európai Úszó Szövetség (LEN) előírásainak, továbbá a sportág hazai szabályainak megfelelően az esemény megrendezése előtt kétszer – egy héttel a rajt előtt, valamint a verseny előtti időszakban – megvizsgáltatta a víz minőségét, amely teljes mértékben alkalmas volt a verseny lebonyolítására.

A VEMKH népegészségügyi szakigazgatási szerve, valamint élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatósága tovább folytatja a vizsgálatokat, végleges eredményt későbbre ígérnek.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2021 >
Június
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930    

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004