Oldal kiválasztása

46. Kékszalag

Szerző: | 2014-06-30.

Hatszáz hajóval rajtol el a 46. Kékszalag július 10-én. Idén katamaránok is indulnak, könnyen megdőlhet a rekord. A parton több napon át buli, borok, gasztrokiállítók és koncertek.

Július 10-én, 9 órakor rajtol a Kékszalag mezőnye a móló elől, hogy végig vitorlázza a Balatonfüred-Balatonkenese-Siófok-Keszthely-Balatonfüred távot. A szél függvényében a legjobbak befutására már csütörtök este lehet számítani a kivilágított móló előtt, sőt kedvező széljárás esetén a leggyorsabb hajók akár hat-hét óra alatt is teljesíthetik a távot. Ezután szombat reggel kilenc óráig lehet még érvényesen célba érni.

Már nincsenek megkötések, a klasszikus hajóknál jóval gyorsabb katamaránok és a kiülőkerettel versenyző liberák is részt vehetnek az idén 80 éves Kékszalagon. A versenyen várhatóan mintegy tíz katamarán indul, köztük az egyik legesélyesebbnek tartott a Józsa Márton kormányozta Fifty-Fifty illetve egy speciális repülőhajó is, de a tizenegyszeres Kékszalag győztes Litkey Farkas is rajthoz áll egy 41 lábas katamaránnal – hangzott el a Vitorlás Étteremben rendezett sajtótájékoztatón.

Kollár Lajos, a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) elnöke hangsúlyozta: bár a vitorlázó társadalmat megosztotta a döntés, hogy a legnagyobb hagyománnyal rendelkező európai tókerülő versenyen katamaránok is indulhatnak, de ha komolyan vesszük a Kékszalag alapítóinak gondolatát, miszerint a leggyorsabb hajó legyen a győztes, akkor ezt el kell fogadnunk.

– A Kékszalag több mint egy verseny, az egész Balaton régió ünnepe. Különleges esemény, amelyen a vitorlázást kedvelők éppúgy részt vesznek, mint a profi sportolók. Sok érdeklődőre számítunk, ezért a parton kulturális és gasztronómiai programok is lesznek – jelentette be Bóka István polgármester.

A rendezvényen jelen volt Litkey Farkas tizenegyszeres Kékszalag győztes, Józsa Márton a Fifty-Fifty kormányosa és Láng Róbert a legendás Nemere II. tulajdonosa.
– Szeretem a versenyt, jó szórakozás számomra, egyszerűen nem tudom abbahagyni. Felkészítettük a hajónkat, egy katamaránnal indulunk, de tudom, vannak nálunk sokkal gyorsabb hajók is. A szélviszonyok jelentősen befolyásolják majd az eredményt, a legesélyesebbnek a Fifty-Fiftyt tartom- mondta Litkey Farkas.

A kihívók között ott van Nagy R. Attila – a két évvel ezelőtt ezüstérmes Black Jack nevű katamaránjával, Sarina Róbert, a Svájcban épült Ventilo 27 típusú katamaránnal, illetve Vándor Róbert a legmodernebb tervezésű, szárnyalásra képes hajójával.
Ott lesz a mezőnyben a Balaton legöregebb vitorlása, a 117 éves Kishamis és több a múlt század első felében épült klasszikus hajó, köztük az európai vizeken is kuriózumnak számító 75-ös cirkálók, a Nemere II, a Sirocco és a Lillafüred. Az abszolút győzelemre csak néhány hajó esélyes, ám emellett 26 hajóosztályban hirdetnek győztest a kétnapos verseny végén.

Idén is lesznek programok a parton, koncertet ad a Pannonia Allstar Ska Orchestra és a Kerekes Band. Lesz matiné gyermekkoncert, világbajnok bűvész bemutatója, érdekes előadásnak ígérkezik a költők és zenészek közös produkciója a Rájátszás. A vitorlás verseny mellett a parton felállított óriás kivetítőn a brazíliai labdarúgó-világbajnokság döntőjét és bronzmeccsét is végig lehet majd izgulni. Részletek itt.

Okulva a 2011. évi Kékszalagon történt balesetekből a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ), ingyenes okos telefonos segélykérő applikációt fejlesztett ki. A cél, hogy a bajban lévők gyorsan, a lehető leghatékonyabban tudjanak segítséget kérni úgy, hogy a VMSZ azonnal tudja a bajban lévők pontos koordinátáit. A Balatonhelp nevű applikáció ingyenesen letölthető.

Európa legrégebbi és legnagyobb tókerülő versenyének rekordját 2012-ben a Fifty-Fifty nevű katamarán Józsa Mártonnal a fedélzeten állította be 10 óra 34 perces idővel, hat perccel megjavítva a Nemere II. cirkáló 57 éves rekordját.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2024 >
Május 29
  • 29
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004