Oldal kiválasztása

Akvárium a sétányon

Szerző: | 2014-07-17.

Ünnepélyesen is átadták a sétányon álló Balatoni Vízivilág Látogatóközpontot. A 17 akváriumban, mintegy ötven fajta balatoni illetve tengeri halat bemutató Bodorkában, alig egy hét alatt több ezer látogató fordult meg. Program nemcsak nyárra.

 

– Amit a természet adott, azt szeretnénk minél hitelesebben bemutatni. A 15 ezer éves tó élővilágát, összesen ötvenezer liternyi akváriumba sűrítettük. A klasszikus megoldástól eltérve, úgy rendeztük be a központot, mintha a víz alatt lennénk, mi magunk látogatók is – fogalmazott Kóródy Olivér, az akváriumok üzemeltetője, aki hozzátette a halak mellett a tó hatezer négyzetkilométernyi vízgyűjtő területén élő más élőlényeket, rákokat, kagylókat, csigákat is láthatnak az érdeklődők.

– A látogatóközpont mellett megújult a Széchenyi-, illetve az Aranyhíd sétány egy-egy szakasza is. Örömteli, hogy már az első héten milyen nagy volt az érdeklődés a Bodorka iránt, amelynek látnivalóit, kihasználva az épület emeletét, szeretnénk majd tovább bővíteni – mondta a megnyitón Bóka István polgármester, aki elmondta, a beruházás európai uniós forrásból, több mint félmilliárd forint értékben valósult meg.

Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára hangsúlyozta: egyedülálló létesítmény épült a Balaton varázslatos részén, amely remélhetőleg hozzájárul ahhoz, hogy a Balaton a szezonon kívül is vonzó célpont legyen a turistáknak.

Képgaléria. Katt a kis képre.
{photogallery}2621{/photogallery}

Az egész évben látogatható épületben 17 akváriumban mutatják be a Balaton halait illetve a befolyó patakok élővilágát. 36 halfaj látható, a kettő tengervizes akváriumban pedig Füred testvérvárosából, Opatijából érkező 15 fajta tengeri hal kapott helyet.

– A halak egy része a Balatonból érkezett, de vannak tógazdasági tenyészetből származók is. Ezeknek a fokozottan védett, ritka halaknak meg kell teremtenünk a megfelelő életkörülményeket, ami a friss telepítésnél mindig nagy feladat, idővel, amikor már beállt az akváriumok vize, ez könnyebb. A garda az egyik legkényesebb faj, nagy vízfelület kell neki, ezért a legnagyobb, hat méter hosszú akváriumba kerültek – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Kóródy Olivér a Bodorka Balatoni Vízivilág Látogatóközpont akváriumainak üzemeltetője.

A balatoni halról, a Bodorkáról elnevezett látogatóközpontban minden akvárium mellett érintőképernyős információs táblákat helyeztek el, így minden bemutatott halról bőséges ismeretanyagot találnak az érdeklődők.

A 460 négyzetméter alapterületű épületben a beltéri akváriumok mellett egy kültéri medencét is kialakítottak, a gyerekeket kisebb játszótér is várja.
Kialakítottak egy extra méretű, tizennégyezer literes akváriumot is, amely igazi látványosságnak ígérkezik.

A térségben egyedülállónak számító látogatóközpont, a szezonon kívül is tartalmas programokat nyújt majd a turisták számára. A minden nap 9-19 óra között nyitva tartó Bodorkába ezer forint a felnőtt belépő, a gyerekek ötszáz forinttért látogathatják, míg a fürediek, a diákok és nyugdíjasok 750 forintos áron. Csoportoknak, családoknak további kedvezményt adnak.

Még múlt év novemberében kezdődött a tájba illő épület kialakítása. A Tagore sétány északi oldalára épült látogatóközpont a Balaton jellegzetes pavilon építészetét idézi, melynek a nyugati részén igényes pihenőpark létesült.

A tíz új munkahelyet teremtő Bodorkát az önkormányzati tulajdonban lévő Probio Zrt. üzemelteti.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2022 >
Szeptember
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930  

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004