Oldal kiválasztása

Prímásverseny – Virtuózok egymás között

Szerző: | 2014-07-23.

Népzenei prímásversenyt hirdetett a város a Hagyományok Házával közösen. A tizenkét hegedűs közül a fődíjat Dezsőházi Tamás nyerte el. A Gyógy téren gálakoncert.

 

– Igazi, szakmai megmérettetés volt ez a 12 ifjú hegedűs számára, akik kalotaszegi és szatmári népzenét játszottak a zsűri előtt – mondta Kelemen László a Hagyományok Háza igazgatója, aki hozzátette: idén is a 16. életévét már betöltő, de még 35 évesnél nem idősebb muzsikusok jelentkezhettek a versenyre.

A zsűri döntése alapján az első díjat a Debrecenből érkező Dezsőházi Tamás vehette át (a nagy képen), második lett Hegedűs Máté (Kecskemét) harmadik pedig Kovács Márton Bence (Maklár).
A Hagyományok Háza két különdíjat adományozott, ezt Radák Márton (Levél) és Cseszák Zsombor (Óbecse) vehette át.

Képgaléria. Katt a kis képre.
{photogallery}2646{/photogallery}

A versenyzőknek egy kötelező és egy szabadon választott számot kellett előadnia, egy állandó zenekar kíséretében a Kisfaludy Galériában rendezett nyilvános színpadi versenyen.

A díjazottak július 23-án, szerdán este kilenc órakor adnak gálakoncertet a Gyógy téren felállított nagyszínpadon.
Színpadra lépnek a Fölszállott a páva tehetségkutató résztvevői is: Berecz István, Kacsó Hanga Borbála, Kaszai Lili, Fundák Kristóf és Salamon Soma. De zenél majd Lakatos Róbert, Pál Lajos, Radics Ferenc, Pál István ” Szalonna” és bandája is.

A város önkormányzatának felajánlása alapján az első díj 1 millió forint értékű pénzjutalommal jár, a második helyezett 500 ezer forint, a harmadik helyezett pedig 300 ezer forint díjat vehet át. A nyertes felléphet a jövő évi, 190. Anna-bálon.

A zsűri tagjai a magyar népzene elismert szakemberei: Árendás Péter, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem adjunktusa, Gombai Tamás, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hegedűtanára, Lakatos Róbert, a Művészetek Magistere és Pál István „Szalonna”, a Magyar Állami Népi Együttes zenekarvezető prímása.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2022 >
június 27 - július 03
  • 27
    Nincsenek események
  • 28

    Komolyzenei koncert

    18:00 -21:00
    2022.06.28
    Balatonfüred, Szent István tér 2.
    Balatonfüred, Szent István tér 2.

    Miklósa Erika és a Mendelssohn Kamarazenekar koncertje.

  • 29
    Nincsenek események
  • 30
    Nincsenek események
  • 01
    Nincsenek események
  • 02

    Kisfaludy Színházi Fesztivál

    20:00 -22:00
    2022.07.02-2022.07.05
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Színházi előadások.

    Oláh Kálmán- Andy Middleton duó

    20:00 -22:00
    2022.07.02
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca

    Parker Jazz Club.

  • 03
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • csalódott mátrai országjárók2024-04-14 10.23AgoraTegnapelőtt (péntek) voltunk a Kisfaludy strandon, a WC még mindig csukva. Ezzel szemben kedden az akali strandon már régóta nyitva
  • Balatonfured.hu2024-04-06 12.40AgoraKedves Virág, mindkét oldalon április 10. a jelentkezés dátuma. Reggel 7.30-tól lehet jelentkezni. Üdv A szerk
  • Virág2024-04-05 16.21AgoraÉrdeklődnek vki illetékestől hogy a támogatott virágvásárlási lehetőségre mikortól lehet jelentkezni? Ui. a hírben ápr. 10-e, a jelentkezési oldalon pedig

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004