A műtárgyak döntő többsége elkelt az aukción.
Az árverésre bocsátott műtárgyak között voltak festmények, szobrok, ezüst tárgyak, porcelánok, melyek klasszikus-, 20. századi modern- és kortárs művészek alkotásai. A műalkotásokra közel százan licitáltak, a helyszínen az érdeklődők száma meghaladta a háromszázat.
A Vitorlás Étteremben rendezett aukción Klie Zoltán 20. századi festő két alkotása is magas áron kelt el. A kert című műve 3 millió forintért, az Aktok a vízparton című festménye 3 millió 400 ezer forintért talált gazdára. Mindkettő a kikiáltási ár több mint duplájáért kelt el. Pintér Péter az aukciót szervező galéria vezetője az MTI-nek elmondta: érdemes még kiemelni Egry József Napfényes délután című képét, mely 3 millió 200 ezer forintért kelt el, és említésre méltó Edouard Ender Esti mulatozás, 2 millió 200 ezer forintért megvásárolt alkotása. Részletek itt.
A kortárs alkotók munkái mellett szerepelt néhány igazi klasszikustól származó festmény, például Barcsay Jenő és Márffy Ödön alkotása is. A szobrok között Vedres Márk nagyméretű férfi aktja és Moiret Ödön, Az élet értelme című munkája számított kuriózumnak.
Bár a műkereskedelemben 2008 óta érzékelhető válság még nem ért véget, de a kereslet egyre élénkül, és örömteli az is, hogy a hazai galériákban és aukciókon egyre nagyobb számban jelennek meg a magyar festészet minőségi darabjai – jelentette ki az aukciósház vezetője.
balatonfured.hu
"alvóbabák" az utakon
2025.03.18.
A gyorshajtókat büntetik és joggal, de mikor büntetik már a másik oldalt? akik tiszta útviszonyok mellett is csak 65-75 km-el…
Bővebben
Krónikás
2025.02.28.
A szolidaritási adó mértéke mellett problémás az átláthatatlansága. Azt már látjuk, hogy kikre és mennyit róttak ki, de arról soha…
Bővebben
Kérdés-nek
2025.02.05.
Köszönöm a választ!
Bővebben