Oldal kiválasztása

Fidesz- KDNP közös jelöltjei

Szerző: | 2014-08-22.

Bemutatták az önkormányzati választások Fidesz-KDNP közös képviselő jelöltjeit. Két körzetben indul új jelölt. A párt programját szeptember közepén kapják meg a választópolgárok.

 

Az október 12-én tartandó önkormányzati választásokon a Fidesz-KDNP ismét minden városi körzetben indít közös jelöltet – mondta a Blaha Étteremben tartott sajtótájékoztatón dr. Bóka István polgármester, aki a következő ciklusban ismét indul a polgármesterségért. Részletek itt.

– Négy évvel ezelőtt könnyebb helyzetben voltunk, hiszen az uniós programok közepén jártunk, tudtuk, milyen lehetőségeink vannak. Az új programunkról, az elmúlt négy év munkájáról szóló kiadványt szeptember közepén minden választópolgár megkapja. Hiszem, hogy csak úgy lehet eredményes munkát végezni egy településen, ha a képviselő-testület és a polgármester között összhang van. Erre törekszünk az új ciklusban is – jelentette be Bóka István, aki felhívta a figyelmet arra, hogy a nyolc körzetben öt nő indul jelöltként.

A Fidesz-KDNP városi jelöltjei:
1. körzet: Molnár Judit
2. körzet Nagy Elvira
3. körzet Pálfy Sándor
4. körzet Illés Hajnalka
5. körzet Schindele György
6. körzet dr. Kiszely Pál
7. körzet Pethőné Schulcz Ágnes
8. körzet Hári Lenke

A listán két új jelölt van. A Köztársaság úti lakótelep körzetében induló Nagy Elvira bemutatkozásában elmondta: 1982-óta él a városban, harminc éve dolgozik az egészségügyben. A 4. számú körzetben Csizmazia Szilveszter lemondott az indulás jogáról, helyette a KDNP helyi szervezete az Eötvös Loránd Általános Iskolában tanító Illés Hajnalkát delegálta.

A jelenlegi képviselő-testület itt.

A hivatalos választási kampány augusztus 23-án, szombaton, a szavazást megelőző ötvenedik napon kezdődik. A választópolgárok jövő hétfőtől már ajánlásokat is tehetnek a képviselőjelöltekre, azaz arra, hogy kik szerepeljenek a szavazólapokon.
A balatonfüredi képviselő-testületbe nyolc egyéni képviselő kerül be a választókerületekből, három pedig a jelölő szervezetek listájáról a töredék szavazatok alapján. A jelölteknek a választókerületben élők egy százalékának ajánlását kell megszerezniük, a polgármester-jelöltnek pedig minimum 300 ajánlást a választási törvény szerint. A választópolgárok ajánlócédulák helyett már íveken ajánlhatnak képviselőjelölteket, és egy választópolgár több jelöltet is támogathat.
Az alaptörvény szerint az eddigi négy év helyett, ezúttal ötre választhatunk polgármestert illetve képviselő-testületet.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2023 >
Október
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004