Oldal kiválasztása

A Jobbik városi jelöltjei

Szerző: | 2014-08-26.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom bemutatta a helyközi választásokon induló jelöltjeit. A párt programját szeptember közepén kapják meg a választópolgárok.

 

Az október 12-én tartandó önkormányzati választásokon a Jobbik Magyarországért Mozgalom minden városi körzetben indít képviselő-jelöltet, polgármesterjelöltet azonban nem állítanak – jelentette be Ujhelyiné Károlyi Krisztina, a párt füredi alapszervezetének vezetője, a kedden tartott sajtótájékoztatón.

– Négy évvel ezelőtt a párt színeiben egyedüliként, listáról jutottam be a testületbe, most az a célunk, hogy minél markánsabban legyünk jelen a testületben. A nyolc egyéni és három listás mandátum közül minél többet szeretnénk megszerezni. Fontos az ellenzék jelenléte, fontos, hogy kimondjuk és ütköztessük a véleményünket, de nem ellenségnek készülünk, hiszen csak közös munkával lehet eredményt elérni – fogalmazott Ujhelyiné Károlyi Krisztina, aki bemutatta a párt képviselő-jelöltjeit.

A Jobbik városi jelöltjei:
1. körzet: Szabó Tímea
2. körzet Morva Ágota
3. körzet Ujhelyiné Károlyi Krisztina
4. körzet Lőwenberger Péter
5. körzet dr. Némethy Sándor
6. körzet Korponai Dávid
7. körzet Molnár Sándor
8. körzet Bruckner József

A listán négy új jelölt van. Az egyes körzetben a füredi születésű, közgazdász végzettségű, jelenleg a jogi egyetemre járó Szabó Tímea indul, az ötödik körzetben a vidékfejlesztéssel is foglalkozó egyetemi docens dr. Némethy Sándor méretteti meg magát. A hetes körzetben a Lóczy Gimnázium nyugalmazott magyar tanára, a Lóczy Színpadot 17 éven át vezető Molnár Sándor indul, a nyolcas körzetben pedig az Arácson a saját hajóépítő műhelyét vezető Bruckner József.

A párt részletes programját szeptember közepén kapják meg a választópolgárok, szeptember 26-án, délután fél hatkor, a közösségi házban pedig lakossági fórumon értékelik az elmúlt négy év munkáját – hangzott el a sajtótájékoztatón.

A hivatalos választási kampány augusztus 23-án, szombaton, a szavazást megelőző ötvenedik napon kezdődik. A választópolgárok jövő hétfőtől már ajánlásokat is tehetnek a képviselőjelöltekre, azaz arra, hogy kik szerepeljenek a szavazólapokon.
A balatonfüredi képviselő-testületbe nyolc egyéni képviselő kerül be a választókerületekből, három pedig a jelölő szervezetek listájáról a töredék szavazatok alapján. A jelölteknek a választókerületben élők egy százalékának ajánlását kell megszerezniük, a polgármester-jelöltnek pedig minimum 300 ajánlást a választási törvény szerint. A választópolgárok ajánlócédulák helyett már íveken ajánlhatnak képviselőjelölteket, és egy választópolgár több jelöltet is támogathat.
Az alaptörvény szerint az eddigi négy év helyett, ezúttal ötre választhatunk polgármestert illetve képviselő-testületet.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2023 >
Szeptember
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004