Oldal kiválasztása

Ezüst a diabétesz futsal Eb-n

Szerző: | 2014-09-05.

Ezüstérmes lett a magyar válogatott.

Az egy héten át zajló cukorbetegek futsal Európa-bajnokságán végül Románia szerezte meg az aranyérmet, miután a döntőben szétlövéssel legyőzte a címvédő Magyarországot.
Drámai csatában veszítette el az Európa-bajnoki döntőt a Hevesi Tamás vezette magyar válogatott.

A rendes játékidő 1–1-es döntetlennel ért véget, így hatméteresek döntöttek a bajnok címről. A román játékosok egyszer sem hibáztak, így ők szerezték meg az Európa-bajnoki címet.

 

Korábbi hír

Szeptember elsejétől, egy héten át Balatonfüred ad otthont a DiaEURO-2014-nek, vagyis a cukorbetegek harmadik futsal Európa-bajnokságának, melyen a magyar válogatott célja a tavalyi győzelem megismétlése.

A magyar csapat számára rosszul kezdődött az Európa-bajnokság. A románok elleni mérkőzésen öt perc alatt már háromgólos hátrányba került Hevesi Tamás címvédő együttese, a hátrányt a későbbiekben sem sikerült ledolgozni, így végül 5–2-re nyert a román csapat. A magyar válogatott Szlovénia ellen javíthat.

Az Eb-n 14 csapat vesz részt, Magyarország az A-csoportban kapott helyett, Románia mellett még Szlovénia lesz az ellenfél. A csoportból az első két helyezett jut tovább. A sorsolás egyik legérdekesebb párharcának az orosz és ukrán csapat mérkőzése ígérkezik.
További csoportok:
B csoport: Portugália, Oroszország, Belgium, Ukrajna
C csoport: Lengyelország, Üzbegisztán, Szerbia, Bulgária
D csoport: Horvátország, Olaszország, Szlovákia

Az Európa-bajnokság kezdőrúgását Bóka István polgármester végezte el, aki hangsúlyozta: Füred immár nemcsak a kultúra és művészetek, hanem a sport városa is. – Nagy öröm, hogy több, jelentős sportesemények ad otthont a város – fogalmazott a polgármester.
A sorsolással egybekötött megnyitón Szász Kitti freestyle világbajnok tartott rövid bemutatót.

Hevesi Tamás, a magyar válogatott szövetségi kapitánya, aki maga is cukorbeteg, a verseny előtt elmondta, hogy a tavalyi Európa-bajnok csapat némileg átalakult, a tíz játékos fele újonc. – Idén erősebb mezőny lép majd pályára, de senkitől sem félünk. Mi vagyunk az esélyesek, minket akarnak majd legyőzni, de képesek leszünk nyerni – mondta Hevesi Tamás.

A torna rendezőinek célja, felhívni a figyelmet arra, hogy aktív sportolással, időben elkezdett kezeléssel, rendszeres vércukor-méréssel a cukorbetegek teljes értékű életet élhetnek.

Dunai Antal, az Újpest egykori olimpiai bajnok labdarúgója a magyar szövetség képviseletében kiemelte, hogy a csapat tagjai akaraterejükkel, sportszeretetükkel példaként állhatnak korosztályuk tagjai előtt.

A mérkőzéseket a Balatonfüredi Szabadidő és Konferencia központban rendezik meg. Az eredeti 16 helyett 14 válogatott szerepel az Európa-bajnokságon. A csoportmeccseket hétfőtől szerdáig játsszák le, majd csütörtöktől kezdődik a kieséses szakasz, pénteken pedig a bronzmeccsel és a fináléval zárul a torna, melyre a belépés ingyenes.

Az Eb-n részt vevő országok: Belgium, Bulgária, Horvátország, Lengyelország, Magyarország, Olaszország, Oroszország, Portugália, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Ukrajna, Üzbegisztán.

A magyar válogatott játékosai: Tövisháti Tamás (kapus), Brondics Péter, Czernai Gábor, Földvári Dániel (csapatkapitány), Nagy Roland, Pinczés Balázs, Purguly Edgár, dr. Rezessy Bálint, Sándor Balázs, Tordai Vince.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2022 >
Október
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
     12
3456
  • 12:00 -13:00
    2022.10.06

    Megemlékezés.

789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004