Oldal kiválasztása

A városi uszoda a kiemelt beruházások között

Szerző: | 2014-09-19.

A kormány kiemelt jelentőségű sportberuházássá nyilvánította a városi uszoda építését, amelyhez 350 millió forint külön támogatást is nyújt. A harminchárom méteres medence kialakítását is tartalmazó, egymilliárdos beruházás a tervek szerint halad, átadás jövő tavasszal várható.

 

A Magyar Közlöny friss számában jelent meg a kormányrendelet, mely szerint kiemelten támogatják a 2021-es magyarországi Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság megrendezését, ezzel együtt támogatják az ehhez szükséges fontos sportberuházást, azaz a füredi uszoda létesítését.

– Nagy segítség a városnak a 350 milliós támogatás. A beruházást két ütemre osztottuk, egyelőre minden a tervek szerint halad, rendben zajlik az építkezés, jövő év április végére elkészül az uszoda – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Bóka István polgármester, aki hozzátette: a 2021-es vizes világbajnokságon a nyílt vízi úszószámok versenyzőinek az uszoda biztosítana edzés- és bemelegítő lehetőséget.

Mint arról korábban már beszámoltunk, pályázati támogatással, egymilliárd forintból épül fel a Balaton Szabadidő Központ melletti területen a városi uszoda. A létesítményben egy 33 méteres medencét, egy oktatási célokat szolgáló kisebb medencét, nézőteret és egy szaunával, gőzkabinnal, pezsgőfürdővel ellátott wellness részleget alakítanak ki.
A 3200 négyzetméter területű háromszintes épület ad majd helyet a füredi iskolások úszóóráinak, itt tartja a Balatonfüredi USC az edzéseket, és persze a lakosság előtt is nyitva áll majd az uszoda.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2023 >
Február
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728     

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004