Oldal kiválasztása

Átadták a Virágos Balatonfüredért díjakat

Szerző: | 2014-09-19.

 

– Mindenkit arra bíztatok, hogy tegye barátságosabbá, szebbé környezetét, minél több magántulajdon, közterület és park legyen zöldebb, esztétikusabb, ez mindannyiunk érdeke. A virágosítási versenyben résztvevők, kertjeikkel, teraszaikkal példát mutatnak ebben, de a város is igyekszik felzárkózni. Több, jelentős zöld beruházást hajtunk végre a közeljövőben, megszépül a Tagore sétány, az Annabella melletti terület, és igényes sétányt alakítunk ki a Kagyló köznél – mondta a Szent István téren rendezett díjátadón dr. Bóka István polgármester.

A város idén három millió forinttal támogatta a mozgalmat, minden jelentkező egy-egy háromezer forintos virágvásárlási utalványt kapott. 768 magánszemély és 14 intézmény kapott így támogatást, közülük a versenyre végül mintegy százan neveztek be. Szakmai zsűri választotta ki a díjazottakat, idén is a kert, a balkon ápoltsága, hangulata és összhangja volt a legfőbb szempont.

Íme, a nyertesek névsora:

Az év kertje díj:

Ágoston Andrásné

Igényesen ápolt mediterrán hangulatú kert, amelyben stílusosan összeválogatott növények kaptak helyet. Már a ház bejárata is impozáns, a hozzá tartozó közterület gondozott, jól oldották meg a különböző kerítések eltakarását illetve díszítését a növényzettel. Olaszos hangulata van az udvarnak, amely szépen illeszkedik a ház stílusához – jellemezte kérdésünkre a győztes kertet Csizmazia Szilveszter, aki a zsűri tagja volt.

– Tíz éve költöztünk ebbe a házba, azóta alakítgatjuk az udvart. Sok munka van benne, de megéri. Többször neveztünk már a versenyre, örülök nagyon az elismerésnek, de a legfontosabb, hogy a család jól érzi magát ebben a környezetben – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Ágoston Andrásné. Képek a kertről alább.

Kert kategóriában elismerésben részesült:

Brunnerné Molnár Veronika
Meilinger Zoltánné
Szolga Istvánné

Erkélyével, teraszával elismerésben részesült:

Trajer Ildikó
Gács Béláné

Kereskedelmi-, szolgáltató- és vendéglátóhely kategória győztese:

Vitorlás Étterem

Intézmény kategória győztese:

Református Általános Iskola

A rendezvényen ezúttal versenyen kívül három különdíjat is kiosztottak: Kovács László, Koczor Irén illetve a Holiday Panzió tulajdonosa vehetett át elismerést. A jelenlévő érdeklődők között pedig három, egyenként ötezer forintos kertészeti nyereményutalványt sorsoltak ki.


balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2022 >
Január
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004