Oldal kiválasztása

Szőr Péter-díj

Szerző: | 2014-10-06.

A díj a füredi születésű számítógépes víruskutató életművének állít emléket.

Az ESET kanadai kutatócsoportja érdemelte ki első alkalommal a Szőr Péter emlékére létrehozott kitüntetést. A Seattle-ben, a 24. Virus Bulletin Nemzetközi Konferencián adták át a díjat, amely a tavaly novemberben 42 éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt kutató életművének állít emléket.
A díjjal minden évben a legjobb biztonsági kutatási munkát kívánják elismerni. A díjazottat a jelöltek közül a Virus Bulletin kuratóriuma által összeállított lista alapján választják ki az évente megrendezendő Virus Bulletin konferencián.

A balatonfüredi születésű, a Lóczy Lajos Gimnáziumban végzett, éveken át külföldön dolgozó víruskutató Szőr Péter a világ leghíresebb olyan antivírus-szakembere, akiről nem neveztek el vírusirtót. Dolgozott együtt Eugene Kasperskyvel és John McAfee-val, és több évtizeden át a Norton Antivirus egyik vezető fejlesztője volt. Vírusvédelem művészete című 2005-ös könyve tette szélesebb körben híressé (Magyarországon öt évvel később jelent meg), ami azóta is alapműnek számít, sok helyen tankönyvként használják.

A Pasteur nevű víruskeresője hozott neki nemzetközi elismerést, melyet 24 évesen eladott az OTP-nek. 1996-ban Finnországba költözött, majd 1999-től Los Angelesben a Symantecnél volt vezető mérnök. 2009-től haláláig a McAfee cégnél dolgozott egy új vírusvédelmi megoldáson. Rendszeresen publikált szakújságokban és magazinokban. Közel negyven szabadalom fűződik a nevéhez.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2023 >
Február
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728     

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004