Oldal kiválasztása

A forrástól a Tamás hegyig – Bővült a városi értéktár

Szerző: | 2014-11-24.

Magánszemélyek javaslatai alapján újabb elemekkel bővült a városi értéktár, amelynek célja összegyűjteni a település szellemi vagyonát. Az Anna-bál a hungarikum bizottság elé került.

– Egyre aktívabbak a városlakók, folyamatosan érkeznek be hozzánk a javaslatok, úgy tűnik van vonzereje annak, hogy mi magunk határozhatjuk meg, mit tartunk Füred értékeinek. Megvizsgáltuk a magánszemélyek hozzánk eljuttatott javaslatait, konzultáltunk szakértőkkel, így a legutóbbi ülésünkön újabb elemek felvételéről döntöttünk, amelyeket felterjesztünk a megyei értéktárba is. Az Anna-bál pedig a napokban kerül a hungarikum bizottság elé – mondta a balatonfured.hu portálnak Molnár Judit, az önkormányzat Humán Bizottságának elnöke.

A döntés értelmében bekerült a városi értéktárba az Állami Szívkórház, az eklektikus épület Füred egyik emblematikus helye. A város hírét évszázadok óta erősítő szénsavas források és kiemelt figyelmet kapott a 115 év alatt több tulajdon és névváltozáson átment Balatonfüredi Hajógyár is, amely megteremtette a hazai vitorlás hajók gyártásának illetve a vitorlás sport fejlődésének alapjait és nemzetközi hírnevet szerzett a városnak. 1996-ig zajlott itt hajógyártás, a magyarországi hajógyárak közül ezt számolták fel utoljára, az itt készült hajók összesen 28 országban találhatók meg.

Az értéktárba került a Fürdő utcában 1978-ban feltárt cserépégető kemence is, hiszen az egyetlen olyan római kori emlék a városban, amely eredeti helyén áll még, a többi lelet Veszprémbe került. A város kulturális örökségének fontos részét képező, nagy múltra visszatekintő Kodály emlékhangversenyek, a füredi mézeskalács, és a magyar hímző kultúra részét képező, a helyi református gyülekezet egyedülálló, több száz éves, a Fehér templomban látható úrasztal terítői.

Szintén az értékek közé sorolták a Városi Helytörténeti Gyűjteményben őrzött 56-os zászlót. A jelenlegi információk szerint eredeti, kivágott címeres 1956-os lobogóból a Füredin kívül csupán csak egy van a Hadtörténeti Múzeumban. Az arácsi mezőgazdasági szakiskola diákjai bicskával vágták ki a zászlót 1956. október 26-án.  A város természeti értékei is bekerültek e leltárba, így az Európában igen ritka kék lepkefaj a magyar boglárka, a leánykökörcsin, a pukkanó dudafürt, a bodorka, a füredi ammonitesz, az  ékes vasvirág illetve a cserszömörce.
A városi értéktár itt látható.

 

A 2012-ben hozott Hungarikum-törvény lehetőséget nyújt minden településnek egy helyi értéktár felállítására, tulajdonképpen bárki tehet javaslatot arra, mit tart a város értékének.
Nem kell kizárólag magasztos, egyedi, tárgyias formában megjelenő értékekre gondolni. Minden szellemi, anyagi, természeti és közösségi érték, vagy termék, alkotótevékenység, hagyomány, tájhoz és élővilághoz kapcsolódó jelenség, épület, szobor, természeti környezet, rendezvény, a vendéglátáshoz, turizmushoz köthető attrakció egyaránt felkerülhetnek a listára.

A Magyar Értéktár több szinten összegzi a javaslatok alapján összeállított értékeket. A települések helyi értékeiből állítják össze a megyei értéktárat, azokból pedig az összes hazai tájegységet átfogó magyar értéktárat, amelyből aztán kiemelik a hungarikumokat.

A városi értéktárba akkor kerülhet be egy, a város területén található érték, ha valaki írásban kezdeményezi azt az alább csatolt formanyomtatványon. A beérkezett javaslatokat az önkormányzat Humán Bizottsága évente kétszer összegzi. Az ő feladatuk eldönteni a védelem szintjét is, ami lehet helyi, megyei vagy országos. A következő ülés jövő márciusban lesz.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2022 >
Október
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
     12
3456
  • 12:00 -13:00
    2022.10.06

    Megemlékezés.

789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004