Oldal kiválasztása

Piramis rendszer a diákoknak

Szerző: | 2014-12-04.

A helyi értékeinket, a helyi ügyeket tovább kell örökítenünk, mert van bennük annyi tartalom – mondta Halász János a Magyar Művészeti akadémia ügyvezető testületének elnöke.

 

– A települések helyi értékeinek rendszerezése mellett nagyon lényeges, hogy a felhalmozott tudást eljuttassuk a fiatalokhoz. Az iskolákban, a könyvtárakban elérhető legyen a folyamatosan bővülő tartalom, amely a települések identitását erősíti. Azért tartjuk ezt a konferenciát, hogy megismerjük egymás értékeit és közösen megteremtsük az értéktárak minél szélesebb közegben történő publikálásának intézményi feltételeit. Meggyőződésem, hogy az új, közösségi alapú társadalomban van a jövő, ennek kiindulópontjai lehetnek a helyi értékek, amelynek piramis rendszerét közösen építhetjük fel – mondta a tanácskozáson Halász János.


Hári Lenke a város alpolgármestere kiemelte Debrecen és Balatonfüred eddigi szoros kulturális együttműködése a jövőben kibővül a helyi értékek minél szélesebb körben való terjesztésével.
– Jövőre a helyi értékekre fókuszál a két város együttműködése, fontos feladat, hogy a már összegyűjtött értékek valamilyen formában megjelenjenek az iskolai tananyagban is, hiszen a diákok a tovább örökítői az értékeknek – tette hozzá.

Az Arácsi Népházban rendezett konferencián Molnár Judit önkormányzati képviselő, a városi értéktár bizottság elnöke a Füred tévé felvételeinek segítségével ismertette a füredi értéktárat, hangsúlyozva: egyre több javaslat érkezik a bizottsághoz, a jelenlegi tár még közel sem teljes.
Részletek a füredi értéktárról itt.

Vörösmarty Éva a Veszprém Megyei Közgyűlés tagja a folyamatosan bővülő megyei értéktárról adott beszámolót.

A tanácskozáson Csopak, Tihany és Paloznak valamint Debrecen helyi értékeiről hallhattak előadást az érdeklődők.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2022 >
Június

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004