Oldal kiválasztása

Füred télen is kihagyhatatlan – Programajánló

Szerző: | 2014-12-11.

Forralt boros séták, kiállítások tárlatvezetéssel, zongorakoncert, színházi előadások és karácsonyi hangversenyek. Senki nem marad program nélkül advent idején a városban. A rendezvények mellett számos más lehetőség is adódik Füreden a kikapcsolódásra. Részletes programajánló.

A Piros templom előtti téren felállították a betlehemet, a város több pontján kihelyezték az ünnepi díszvilágítást, az intézmények pedig ígéretes rendezvényekkel készülnek.

Hangulatosnak ígérkezik a koncertet és tárlatvezetést tartalmazó Villa advent, amelynek részeként a Vaszary Kávézóból forralt boros séta indul a reformkori városrészbe. Az itt elhangzó történetekkel, anekdotákkal új fénytörésbe kerülhet a klasszicista történelmi városrész, kicsit tudatosabban bandukolhatunk, Krúdy, Ady, Blaha Lujza vagy éppen Széchenyi István nyomdokaiban.
Aki az idealizált kép és pátosz mellett érdeklődik a korabeli valóságos történetek, a füredi figurák iránt is, az a könyvesboltban megtalálja az ehhez való könyvet, amelyet Katona Csaba történész jegyez.

Lesznek adventi foglalkozások, idén is megrendezik a gyermek illetve felnőtt kórusok templomi, karácsonyi hangversenyét, Arácson a hagyományoknak megfelelően külön ünnepet tartanak és lesz óévbúcsúztató bohóckodás is, a Petőfi Színház színészeivel. A két ünnep között Mozart, Liszt, Chopin és Schubert etűdjei szólalnak meg az Anna Grand Hotelben. Érdi Tamás ad zongorakoncertet.

Az ünnepek alatt is több kiállítás között válogathatnak az érdeklődők. Az első világháborúban készült festményekből, grafikákból látható gyűjteményes tárlat a Vaszary Galériában, amelyet szépen kiegészít és ellensúlyoz a Kisfaludy Galériában álló helytörténeti tárlat, amely a háború füredi vonatkozásait mutatja be. Aki nem kíváncsi a háborús történetekre, megnézheti Korzenszky Richárd bencés szerzetes merengő és elgondolkodtató fényképeit. Olvasson róla többet! Aki pedig lazulna inkább a Vaszary Villa falai között az rajzoljon Picasso jegyében valamit és igyon egy pohár italt a helyi kávézóban.

A teljes programkínálat itt érhető el.

A kulturális rendezvények mellett számos más lehetőség is van Füreden. Vadaspark, Bodorka, Koloska-völgy, Kiserdő, hogy csak néhányat említsünk. Részletek itt.

 

Az ünnepek alatt a Vaszary Galéria, a Jókai Emlékház, a Kisfaludy Galéria és a Városi Múzeum nyitva tartása: szerda-vasárnap: 10.00 – 18.00 óra között, hétfő, kedd zárva.
Mindegyik múzeum 2015. január 1-jén zárva tart.
Január 2-től 4-ig: 10.00-18.00 óra között a Vaszary Galéria és a Jókai Mór Emlékház nyitva lesz, a Kisfaludy Galéria pedig január 4-től 25-ig 10.00-18.00 óra között hétfő és kedd kivételével látogatható.
A Városi Helytörténeti Gyűjtemény és Kiállítóhely – „Városi Múzeum” január 4-től: 10.00-18.00 óra között látogatható, hétfő és kedd kivételével.

Az Arácsi Népház december 20-ig péntek, szombat, vasárnap 14.00-18.00 óra között tart nyitva, majd 2015. január 4-ig zárva lesz.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2023 >
Február

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Helytörténeti Gyűjtemény2024-04-18 18.40AgoraOlyan szép és zöld lett ez az épület is! Mint a bíróság, meg a konferenciaközpont, meg a többi. Ja, nem.
  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004