Oldal kiválasztása

Kutas Árpád emlékparkja

Szerző: | 2014-12-23.

Felavatták a néhai képviselő, korábbi alpolgármester, a város díszpolgárának emléket állító parkot. A Kutas Árpád Emlékpark Arács szívében, a Béke utca végén áll.

– Ez a hely rendkívül fontos volt Árpád számára. Arácsi fejlesztések, felújítások és kezdeményezések sokasága kötődik hozzá. Ő emeltette a szőlőmunkásoknak emléket állító szobrokat, az ő álma volt a Vadaspark megvalósítása, a népház felújítása, a Koloska-völgy ápolása. Újítsuk meg, ápoljuk úgy a Koloska patak partját, ahogy ő szerette volna – mondta Bóka István polgármester az emlékpark avatásán.

A közterület elnevezését Fabacsovics Zoltán, az Arácsért Közalapítvány elnöke, több tucat aláíróval egyetemben kezdeményezte, mivel Kutas Árpád életútja szervesen kapcsolódik a városrészhez. – Neki köszönhetjük, hogy itt áll a szoborpark, neki köszönhetjük, hogy hidat épített nemcsak a Koloska patak fölött, hanem a a különböző generációk, az arácsiak és a fürediek között – fogalmazott Fabacsovics Zoltán.

Fotógaléria, katt a kis képre.
{photogallery}2886{/photogallery}

Az emlékpark avatása után az Arácsi Népházban mutatták be Takács Miklós: Kutas Árpád Balatonfüred Város Díszpolgára című kötetét. A zsúfolásig telt teremben, ahol jelen volt Kutas Árpád két fia és volt felesége is, Bóka István polgármester emlékezett az egykori alpolgármesterre, mint mondta: igazi közösségépítő ember volt, integráló személyiség, megfelelő bölcsességgel.

A város közalapítványának kiadásában megjelent kötet teljes történeti áttekintést ad Kutas Árpád (1960-2010) életútjáról, fényképeken, újságcikkeken valamint barátok, ismerősök visszaemlékező írásain keresztül ad képet az ötvenéves korában hirtelen elhunyt néhai képviselőről.

– 1982-ben érkezett Árpád Füredre, még abban az évben megismerkedtünk és barátok lettünk. Különleges ember volt, tele életörömmel és tenni vágyással. A kötetben igyekeztem bemutatni szerteágazó tevékenységeit, a sikeres útépítő vállalkozót, a közéleti embert, a város díszpolgárát. Írtam a kötethez magam is emlékező szöveget, de túl érzelmes lett, így végül kihagytam a könyvből – fogalmazott Takács Miklós, aki az esten fényképek sokaságát bemutatva hosszan anekdotázott Kutas Árpádról.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2021 >
Május

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Brien Fery2024-04-16 12.02AgoraA Fürdö utcában a Rendszetudományi központ előtt az úttest megsüllyedt és annyira hepehupás hogy csak lépésben lehet áthaladni a szakaszon.
  • Nyugdijas Öreghegyi2024-04-16 11.57AgoraTisztelt Somogyi úr, az Öreghegyi utca elején létesítettek egy kis "Park"-ot. Sajnos ennek a rendben tartására úgy látszik nem jut
  • csalódott mátrai országjárók2024-04-14 10.23AgoraTegnapelőtt (péntek) voltunk a Kisfaludy strandon, a WC még mindig csukva. Ezzel szemben kedden az akali strandon már régóta nyitva

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004