Oldal kiválasztása

Ismét májusban nyit a Balaton

Szerző: | 2015-01-07.

Májusban újra megrendezik a többféle programot adó Nyitott Balaton akciót – döntöttek a Balatoni Regionális TDM-szövetség közgyűlésén. Fontos cél, hogy végre legyen turizmustörvény.

A Balaton csak pár hónapon át érdekes nyaralóhely vagy lehetne vonzó akár egész évben is? Hiányoznak az egész éves programok vagy a szolgáltatóknak kellene talpon lenni a szezonon túl is? Netán mindkettő egyszerre?

Régóta megfogalmazott vágy és elvárás, hogy a Balaton a szűk szezonális nyaralóhely helyett egy egész évben programokat kínáló régió legyen. Ötletek voltak eddig is, azonban a változtatás lehetőségeit megfogalmazó koncepció máig nem készült el, az ígért turizmustörvény pedig egyelőre sehol.
Tavaly új kezdeményezésként először rendezték meg a Nyitott Balaton akciót, amely arra a régi dilemmára kereste a választ, miszerint azért nem jönnek tavasszal a Balatonhoz, mert nincsenek nyitva a szolgáltatók, vagy fordítva, alig van kereslet ilyenkor a tó iránt, ezért nem éri meg a szolgáltatóknak a nyitva tartás. A szövetség egyértelműen sikeresnek nevezte a tavaly tavasszal és ősszel is megrendezett nagy médiavisszhangot és érdeklődést kiváltó programsorozatot.

A szövetség legfontosabb célja a balatoni turizmus fellendítése, amire a leghivatottabb az alulról, önkéntes alapon szerveződő, a balatoni turisztikai egyesületeket tömörítő regionális TDM szövetség. A Nyitott Balaton akciókkal a nyári szezonon kívül is sikerült a figyelmet ráirányítani a tóra, ezért ezt a kezdeményezést folytatni kell – hangzott el a szervezet Tihanyban tartott tisztújító közgyűlésen.

Hoffmann Henrik a szervezet újraválasztott elnöke szerint az egész szakma kudarca, hogy nem sikerült az előző parlamenti ciklusban elérni a turizmustörvény megszületését. A szervezet álláspontja szerint helytelen, hogy a turizmusirányítás feladatai az önkormányzatoknál vannak, amelyek területi korlátozottságuk miatt alkalmatlanok erre. A nemzetközi piacon nem települések, hanem térségek és országok versenyeznek – hangsúlyozta az elnök, aki kiemelte: a törvénytervezethez benyújtott javaslataikban többféle elképzelés is létezik a TDM szervezetek finanszírozására, – egyfajta alulról finanszírozottságra lenne szükség, vagyis az idegenforgalomban érdekelt vállalkozók turisztikai hozzájárulása biztosítaná a forrást a szakmai irányítás működtetéséhez.

A május 1-11. között rendezendő Nyitott Balaton akció ezúttal is koncerteket, gyerek és sport rendezvényeket, különböző szabadidős programokat ölel majd fel. Lesznek külön strand programok, gyalog-, illetve kerékpáros túrák és persze gasztronómiai események. A cél az, hogy májusban ne egy alvó térség fogadja a Balatonhoz érkezőket, hanem nyitott vendéglátóhelyek valamint az évszaknak megfelelő programok.

 

Az akcióban a regionális TDM-szövetséghez tartozó mind a 17 település részt vesz majd. Ez lefedi az egész Balatont, így mindkét parton érezhetően ismét felpezsdül az élet már májusban.

A közgyűlésen újraválasztották a szervezet eddigi elnökét, Hoffmann Henriket, a Siófoki Fürdőegylet képviselőjét. A két alelnök a balatonföldvári Fekete Tamás és a keszthelyi Tar László lett. Az elnökség tagjai közé választották Vászolyiné Dobrosi Ágnest a füredi turisztikai egyesület elnökét is.

A három éve alakult szervezet a balatoni turisztikai egyesületeket tömöríti és mára a Balaton idegenforgalmának jelentős szereplőjévé vált. A stratégiai cél változatlan: a Balaton régió 3-4 éven belül a belföldi; 5-6 éven belül pedig a közeli külföldi országok turistái számára legyen vonzó hely, ahol tavasszal is szívesen töltik el idejüket kirándulással, túrázással, parti sétákkal, kerékpározással, lovaglással, vitorlázással.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2023 >
Február
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728     

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004