Oldal kiválasztása

Az aggastyán költő

Szerző: | 2015-01-24.

A költő, mint foglalkozás miért nem létezik? Milyen, ha az ember érettségi tétel lesz? És mit csinál friss apukaként a kezébe nyomott csecsemővel? Varró Dániel járt Balatonfüreden.

 

– A közelmúltban volt egy kisebb rendőrségi ügyem, kérdezték az őrsön, hogy a mi a foglalkozásom, – költő vagyok, válaszoltam. Erre ingatták a fejüket, hogy ilyen nincs, a műfordítót viszont már elfogadták, az egy létező szakma. Nincs ezzel különösebb bajom, annyiban fedi is a valóságot, hogy versírásból tényleg nem lehet megélni Magyarországon – kezdte Varró Dániel a Vaszary Villában tartott közönségtalálkozót.

– A költészet nekem úgy jött, hogy a nővéremet akartam túllicitálni. Egyszerű rivalizálásnak indult. Később persze átestem én is a fájdalmas, meg nem értés fázison, de ez szerencsére nem tartott sokáig. Könnyed, érthető verseket akarok írni, szeretem a magyar nyelv játékosságát, kimeríthetetlen rímképeit, ebben lubickolok. Azt írom, ami foglalkoztat. Most elsősorban az apaság tölti ki az időmet, ezért gyerekverseket írok. Ennyi. Nem gondolom túl az irodalmat. Itthon nagy hagyománya van a tragikus hangvételű verseknek, sok költő szinte vátesz volt, ami egyfajta elvárás is. Mindez azonban a habitusomtól távol áll, alkatilag a könnyedebb költészet áll közel hozzám, volt, hogy egy kritikában a posztinfantilizmus előfutárának neveztek. Mindenesetre én biztos nem csinálok majd forradalmat vagy állok valaminek az élére, alapvetően visszahúzódó, gátlásos vagyok, hacsak lehet, nem megyek el otthonról – fogalmazott, a javarészt középiskolás diákok előtt tartott találkozón, a gyermeklelkű költő.

A saját bevallása szerint szociofób alkotó szerint sokszor tarthatatlan elméleteket tanítanak a diákoknak arról, milyen a jó vers vagy ki a jó költő. Ő maga menekül mindenféle elvárás, előírás és megfelelés elől. Aggastyán verselőnek tartja magát, hiszen ennyi idősen a legnagyobbak már rég halottak voltak.

– Többször olvastam már kidolgozott érettségi tételeket a költészetemről, hát, jót mosolyogtam rajtuk, mint ahogy jó pár irodalomkritikán is. Volt egy versem, amiben arról írtam, hogy milyen boldog voltam a csajommal, amikor együtt néztük a tévében a kedvenc sorozatomat. Erről a kritika megállapította, milyen mély társadalomkritika húzódik benne, megmutatja a tévé előtt ülők kiüresedett életét, miközben én tényleg egyszerűen csak boldog voltam a kedvesemmel a tévé előtt és ezt le is írtam versben.

– Ott voltam fiam születésekor. A kezembe nyomták, sírt, fogalmam sem volt, mit tegyek, miként nyugtassam meg, nem jutott eszembe semmi. Aztán azon kaptam magam, hogy Ady Endre Párizsban járt az ősz című versét szavalom neki. Nem éppen egy csecsemő vers, de elhallgatott és figyelt. Tagadhatatlan tehát a költészet ereje – mondta végezetül a kortárs magyar irodalom egyik legsikeresebb szerzője, akivel Simon Gábor, a Lóczy gimnázium magyar tanára beszélgetett.

Varró Dániel (1977) közérthető, széles rétegeket megszólító műveivel a kortárs magyar irodalom egyik legsikeresebb költője. Első verseit 12 éves korában írta, gimnazistaként már rendszeresen publikált verseket és műfordításokat különböző irodalmi lapokban és folyóiratokban. Hét önálló kötete jelent meg, és emellett több, főleg gyerekeknek szóló könyv társszerzője is. Első könyve, a 21 éves korában megjelenő Bögre azúr azonnal országosan ismert szerzővé tette. Második könyve, a Túl a Maszat-hegyen – verses meseregény ismét nagy siker volt, mint ahogy a gyermeke születése ihlette Akinek a lába hatos – korszerű mondókák kisbabáknak című kötet. Legújabb könyve tavaly jelent meg Akinek a kedve dacos címmel.
Műfordítói tevékenységet végez, verseket, színdarabokat fordít. Drámafordításait és egyéb színházi munkáit számos budapesti és vidéki színház tűzte műsorára.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2022 >
június 20 - június 26
  • 20
    Nincsenek események
  • 21
    Nincsenek események
  • 22
    Nincsenek események
  • 23

    Balatonfüredi Nemzetközi Gitárfesztivál

    19:00 -22:00
    2022.06.23-2022.06.26
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca

    Klasszikus gitárosok koncertjei.

  • 24

    Szent Iván éj

    16:00 -23:00
    2022.06.24
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 101.
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 101.

    Muzsikás Együttes és csillagnézés.

    Capa a világhírű fotós

    19:00 -21:00
    2022.06.24
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.

    Színházi előadás.

  • 25

    Múzeumok Éjszakája

    15:00 -23:00
    2022.06.25
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Koncert, színház, tárlatvezetés.

    Kollektív tárlat

    17:00 -19:00
    2022.06.25
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.

    Közös kiállítás.

  • 26
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004