Oldal kiválasztása

Májusra megújul a Tagore sétány

Szerző: | 2015-03-10.

Jó ütemben halad a Tagore sétány rehabilitációja. A háromszáz milliós beruházás révén közvetlenebb lesz a part és a víz kapcsolata, ám a sétány jellege, hangulata nem változik. Már látható, hol lesz a két új stég, körvonalazódnak az új sétautak, a parkok, alakul a korzó is. Körbenéztünk mi van most a parton.

 

Az egykori Fürdőház helyéről induló új, 84 méter hosszú fastég tartó oszlopai már állnak, a kisebb íves stégnek viszont a teljes vázszerkezete is kész, mellette megnyitják majd a partot az Annabella strandja felé, ezzel közvetlenül a vízparton is lesz mintegy ötszáz méteres promenád.

A rehabilitáció során hangsúlyosabbá válik a platán sor alatt húzódó sétaút, ennek térkövezése jól halad, a vele párhuzamosan futó bicikliút is új burkolatot kap. Már látszanak az új kisebb terek, sétaösvények, parkok vonalai, a Széchenyi szobor előtti tér díszburkolata is részben elkészült.
A Bodorka melletti parkban helyére került a bárka, elkezdődött a sétányon húzódó üzletsor előtti terület rendezése, és lefektették már a mocsár ciprus ligetbe vezető kis híd vázát is. A sétány keleti végére tervezett új bejárat is jól halad, itt lépcsős rózsakert épül.

Fotógaléria a sétány jelenlegi állapotáról. Katt a kis képre.
{photogallery}3004{/photogallery}

– A beruházásnak ahhoz a szakaszához értünk, amikor már körvonalazódik a tervező szándéka. Elsődleges célunk az észak-déli irány hangsúlyozása a sétányon, vagyis kinyitni a perspektívát a víz felé. Már látható, hogy a két új stég kitágítja a teret, általuk a túlzsúfolt sétány mellett újabb izgalmas területet hozunk létre. Az Annabella Hotel előtti területen is jelentős változások lesznek, már rajzolódik ki az új sétány vonala, a pihenő parkok, és alakul a kissé megemelt dombrész is, ahonnan imponáló balatoni kilátás tárul elénk –  válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Wallner Krisztina táj- és kertépítész, aki a város több közterületének átalakítását is jegyzi.

A tervek szerint az új, hosszan elnyúló stégnél üvegtáblán ábrázolva jelenítik majd meg az egykori Fürdőházat, a sétány végén lévő Deák Ferenc utca járdáját kiszélesítik, az Annabella Hotel előtti parkot átalakítják, itt íves sétáló ösvényeket, teresedéseket hoznak létre. Bővítik a játszóteret, és az Esterházy strand előtti parkolót is.

A háromszáz milliós beruházás munkálatai az időjárás függvényében zajlanak tovább, egyelőre úgy tűnik, tartani tudják az eredeti célt és májusra elkészül a sétány teljes felújítása.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2022 >
Június 27
  • 27
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004