Oldal kiválasztása

Hamvas Napok – Filozófia borral és kiállítással

Szerző: | 2015-03-13.

Irodalom, életmű kiállítás, zene, borkultúra és persze az elmaradhatatlan ráolvasás a Tagore sétányon álló hársra. Kétnapos rendezvénnyel emlékeznek az író, filozófus Hamvas Bélára.

A Hamvas Napok keretében első alkalommal adják át a Sava Babić műfordítói emlékdíjat, bemutatják az író közelmúltban megjelent Művészeti írásait tartalmazó könyvének két kötetét, a Vaszary Galériában pedig az életművét bemutató kiállítás nyílik.

A Válságban élni című kiállítás az életében mellőzött, sokat nélkülöző, csak halála után elismert író máig élő és erősen ható életművét mutatja be. Személyes tárgyai mellett jelentős magyar képzőművészek alkotásai is láthatók lesznek, közös bennük, hogy mindannyian Hamvas kortársai voltak, s feleségével, Kemény Katalinnal közösen Forradalom a művészetben című kötetben tanulmányt is írt róluk Hamvas Béla. Így láthatjuk többek között Ferenczy Károly, Vajda Lajos, Anna Margit, Ámos Imre, Bálint Endre és Gulácsi Lajos műveit is. Hamvas szellemiségéhez kötődő kortárs képzőművészek munkái közül is bemutat néhányat a tárlat, itt lesz például Nádler István és Klimó Károly egy-egy alkotása is.

– Sava Babic volt a füredi Hamvas kultusz elindítója, a két éve elhunyt műfordító emlékét szeretnénk megőrizni a díjjal, amelyet évente ítélünk oda egy negyven év alatti Hamvas gondolatiságához közel álló műfordítónak. A díj egy Kő Pál készítette ezüstözött bronz érme, amely Sava Babic portréját ábrázolja – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Cserép László a rendezvény főszervezője.

A rendezvény keretében bemutatják továbbá Hammerstein Judit és Szörényi László tanulmánykötetét valamint a Tempevölgy legújabb számát. Nádas Péter Egy vadkörtefa című fotója is látható lesz, a rendezvényt Szakáll Norbert koncertje zárja.

Hamvas Béla író, filozófus 1897-ben született Eperjesen. 1919–ben jelentek meg első irodalmi tárgyú írásai. Bölcsészdiplomája megszerzése után 1923-ban a Budapesti Hírlap és a Szózat újságírója lett. 1927-ben a Fővárosi Könyvtárban helyezkedett el könyvtárosként, ott dolgozott egészen 1948-ig. Ez életének egyik legtermékenyebb időszaka. A II. világháború után egy ideig az Egyetemi Nyomda kis tanulmányai című sorozatot szerkesztette, de 1948-ban sorozatos bírálatai után felfüggesztették állásából. Fizikai munkásként nyugdíjazták 1964-ben. Négy évvel később hunyt el. Életében csupán két esszégyűjteménye jelent meg, munkásságát agyonhallgatták. Máig szélsőségesen ítélik meg az életművét, rajonganak érte vagy éppen elutasítják. 1983 után jelenhettek csak meg könyvei. 1990-ben posztumusz Kossuth-díjat kapott.

PROGRAM

Március 20. péntek
15.00 Sava Babić emlékdíj átadóünnepség. A díjat átadja: Navracsics Tibor, EU biztos, a díj fővédnöke (Vaszary Galéria)
Válságban élni
– Hamvas Béla relikviáit bemutató kiállítás megnyitója a Vaszary Galériában. Részletek itt.
16.00 Emlékünnepség a Tagore sétányon álló Hamvas-hársnál. Hamvas Béla Fák című írásának ráolvasása magyar és orosz nyelven. Beszédet mond: Prőhle Gergely, helyettes államtitkár, a rendezvény fővédnöke.
20.00 Hamvas Béla: Művészeti írások I.-II. könyvbemutató. Moderátor: Stamler Ábel. (Kedves Cukrászda)
A köteteket bemutatják: Palkovics Tibor és Szakács Gábor. Közben Balaton-felvidéki borok kóstolója Dobai Andrással. Közreműködik: Tóbiás Krisztián-gitár.

Március 21. szombat
11.00 A Tempevölgy folyóirat legújabb számának és dr. Szörényi László „A nagy, a várt s rettegett jövendő” című tanulmánykötetének bemutatója valamint Nádas Péter Vadkörtefa című fotójának kiállítása. (Vaszary Kávézó). Közreműködik: dr. Szörényi László irodalomtörténész, Tóbiás Krisztián a Tempevölgy folyóirat főszerkesztője és Cserép László, a folyóirat szerkesztőbizottságának elnöke.
A márki és az orosz bárka Hammerstein Judit, a Balassi Intézet főigazgatójának előadása.
20.00 Szakáll Norbert szerzői koncertje a Kisfaludy Galériában. Belépőjegy: 1000/500 Ft

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2022 >
Június
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930   

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004