Oldal kiválasztása

Kékszalag

A Kékszalag Európa legrégibb és legnagyobb tókerülő vitorlásversenye, amely Balatonfüredről rajtol és ide is tér vissza.

Már az első világháborút megelőzően megfogalmazódott egy nagyszabá­sú balatoni vitorlásverseny rendezésének gondolata, de az elképze­lés csak a harmincas évek elején valósulhatott meg. A verseny szor­galmazói a Füreden alapított Hungária Yacht Club prominensei voltak, céljuk szerint a ver­seny „nemcsak a hajók tökéletességét, a konstruktőrök munkáját, hanem a vitorlázók rátermettségét, kitartását, navigációs tudomá­nyát is erős próbára teszi”.

A szervezők egy megállás nélküli versenyt szerettek volna, amelynek végén a leggyorsabb hajó nyer. Egy olyat, amilyen még nem volt a Balaton történetében. „Egy 140-160 km-es navigá­ciós verseny – a partok érintése nélkül – nagy figyelmet, hajós felké­szültséget, vitorlázó tudást és egész embert kíván. Éppen ezekért a hajós erényekért egy versenyt írunk ki, melynek első díja a Balaton kékszalagja volna”- szól a korabeli szöveg. Az első Kékszalag kiírásához képest ugyan többször változtak a szabályok az elmúlt bő hetven évben, de az alapgondolat – többé-kevésbé – végigkíséri a verseny történetét.

A Magyar Vitorlás Szövetség elnöksége 2001-ben döntött arról, hogy a Kékszalag versenyeket minden évben megrendezik.

Megosztás

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2018 >
március 19 - március 25
  • 19
    Nincsenek események
  • 20

    Megnyitó -Zsidó Kiválóságok Háza

    15:00 -20:00
    2018.03.20
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.

    Megnyílik a kiállítás, átadják a város új intézményét.

  • 21

    Felvonulás a keresztény értékekért

    14:30 -18:00
    2018.03.21
    Balatonfüred, Óvoda utca 1.
    Balatonfüred, Óvoda utca 1.

    Beszédet mond dr. Máthé Áron NEB elnökhelyettes és Nagy Ervin filozófus.

  • 22
    Nincsenek események
  • 23

    Hamvas Napok

    16:00 -20:00
    2018.03.23-2018.03.24
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Emlékezés Hamvas Bélára.

    Füred Dixieland Band koncert

    19:00 -22:00
    2018.03.23
    Balatonfüred, Gyógy tér
    Balatonfüred, Gyógy tér

    Vendég: Szulák Andrea és Bebe.

  • 24

    Menedék a tüdőszanatóriumban

    16:00 -18:00
    2018.03.24
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Kiállítás dr. Levendel László gyűjteményéből.

  • 25

    A Víz Világnapja

    14:00 -17:00
    2018.03.25
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Játékok, a Balaton megkoszorúzása.

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004