Oldal kiválasztása

Hamvas, a közös hős

Szerző: | 2015-03-20.

A válságban jók vagyunk, mi közép-európaiak. Sok tehetségünk van, akiket megmutathatnánk a világnak, de ez valamiért nem sikerül. Ez történt Hamvas Bélával is – mondta Navracsics Tibor.

 

A Vaszary Galériában Válságban élni címmel az író, filozófus életművét bemutató kiállításra reflektált e szavakkal az EU biztos, aki így fogalmazott: – Mi lett volna, ha például Petőfi vagy Kosztolányi franciának születik? Ezt nem tudjuk már meg soha, a nyelvünk erős gát és akadály, ugyanakkor lehet, hogy éppen ez a kulturális háttér tette naggyá őket. Hamvas Béla zseniális volt, a szellemi élet több területén is kimagasló teljesítményt nyújtott, de rá igazán illik a rosszkor volt, rossz helyen meghatározás. Aztán Szerbiából jött egy irodalmár, Sava Babic, aki felfedezte magának Hamvas életművét, s általa újra mi is közelebb kerültünk Hamvashoz. Ez a műfordítói díj egy mandátum, azt jelképezi, hogy meg kell találnunk nekünk, közép-európaiaknak, a közös hőseinket – zárta beszédét Navracsics Tibor.

A Hamvas Napok keretében idén először adták át Sava Babic, a két éve elhunyt műfordító, a füredi Hamvas kultusz elindítójának emléket állító díjat. A Kő Pál készítette ezüstözött bronz érmét, amely a szerb műfordító portréját ábrázolja Sandra Buljanovic vehette át.

Fotógaléria, katt a kis képre.
{photogallery}3020{/photogallery}

– Sava Babic tanítványa vagyok, a Belgrádi Egyetemen az általa alapított magyar tanszéken tanítok. Édesanyám vajdasági magyar, innen a nyelvtudásom és a kultúra iránti érdeklődésem. A tanítás mellett fordítok is, többiek között Kertész Imrét, Hazai Attilát, Gion Nándort, Petri Györgyöt, Barnás Ferencet fordítottam szerbre, jelenleg Balázs Attila regényén dolgozom. A klasszikusok is erősen foglalkoztatnak, Jókai Mór Az aranyember című regényét szeretném szerbre fordítani. A díj arra bátorít, hogy folytassam a megkezdett utamat – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Sandra Buljanovic.

A Tagore sétányon ezúttal is megrendezték a hagyományos megemlékezést, a Hamvas-hársra ráolvasták az író FÁK című esszéjének egy részletét, most magyarul és oroszul.
Prőhle Gergely
, helyettes államtitkár beszédében hangsúlyozta: a Hamvas életművet minél jobban meg kell ismertetni Európa szerte, hiszen Magyarország valós képének egy fontos eleme ez.

A rendezvény keretében bemutatták az író művészeti írásait tartalmazó könyvének két kötetét is. A Hamvas Napok szombaton folytatódnak. Program itt.

Hamvas Béla író, filozófus 1897-ben született Eperjesen. 1919–ben jelentek meg első irodalmi tárgyú írásai. Bölcsészdiplomája megszerzése után 1923-ban a Budapesti Hírlap és a Szózat újságírója lett. 1927-ben a Fővárosi Könyvtárban helyezkedett el könyvtárosként, ott dolgozott egészen 1948-ig. Ez életének egyik legtermékenyebb időszaka. A II. világháború után egy ideig az Egyetemi Nyomda kis tanulmányai című sorozatot szerkesztette, de 1948-ban sorozatos bírálatai után felfüggesztették állásából. Fizikai munkásként nyugdíjazták 1964-ben. Négy évvel később hunyt el. Életében csupán két esszégyűjteménye jelent meg, munkásságát agyonhallgatták. Máig szélsőségesen ítélik meg az életművét, rajonganak érte vagy éppen elutasítják. 1983 után jelenhettek csak meg könyvei. 1990-ben posztumusz Kossuth-díjat kapott.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2023 >
Február
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728     

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004