Oldal kiválasztása

Új kikötő épülhet

Szerző: | 2015-03-30.

A városban tovább fejlesztik a vitorlás sportot, modernizálják és kibővítik a kemping kikötőjét. A város és a Magyar Vitorlás Szövetség együttműködési megállapodást kötött.

 

Dr. Kollár Lajos a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke elmondta: hiányzik Füredről egy szövetségi bázis, kikötő, ám ennek kialakítására több lehetőség is van a városban.

Dr. Bóka István polgármester hangsúlyozta, szándékaik szerint a Füred kemping területén alakítanak ki egy új kikötőt. Mint arról korábban már beszámoltunk, a háromezer férőhelyes kempinget tavaly vásárolta meg a város 2,3 milliárd forinttért, amelyhez 1 milliárd forint hitelt vett fel az önkormányzat, amit a tervek szerint a jelenleg is nyereségesen működő kemping bevételeiből fedez majd. Részletek itt.

A város és a vitorlás szövetség közötti megállapodás értelmében a felek együttműködnek a balatonfüredi valamint a hagyományos sportrendezvények (Fehér Szalag, Kék Szalag, Széchenyi István emlékverseny, Évadzáró verseny) szervezésében, kiemelten kezelik az ifjúsági vitorlás sportrendezvényeket, együttműködésben pályáznak sportprogramokra és együttműködnek sportlétesítmények fejlesztésében is.
A Vitorlás Étteremben kötött megállapodásról a Füred tévé videója itt látható.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2022 >
December
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Brien Fery2024-04-16 12.02AgoraA Fürdö utcában a Rendszetudományi központ előtt az úttest megsüllyedt és annyira hepehupás hogy csak lépésben lehet áthaladni a szakaszon.
  • Nyugdijas Öreghegyi2024-04-16 11.57AgoraTisztelt Somogyi úr, az Öreghegyi utca elején létesítettek egy kis "Park"-ot. Sajnos ennek a rendben tartására úgy látszik nem jut
  • csalódott mátrai országjárók2024-04-14 10.23AgoraTegnapelőtt (péntek) voltunk a Kisfaludy strandon, a WC még mindig csukva. Ezzel szemben kedden az akali strandon már régóta nyitva

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004