Oldal kiválasztása

Megkezdődött a szezon – Tavalyi áron lehet hajózni

Szerző: | 2015-04-04.

Befutott az első hajó Füredre, ezzel megkezdődött a 169. balatoni hajózási szezon. Többszáz milliós fejlesztések várhatók a balatoni térségben – hangzott el az ünnepségen. A balatoni hajózási társaság idén nem emeli az árakat, viszont bővíti szolgáltatásait és a tavalyihoz hasonló, kimagasló forgalmat remél.

– 1846 óta számítjuk az újkori hajózás történetét, de itt a Balatonnál mindig is volt hajózás. Most elindul a szezon, bár a Balaton minden évszakban és hónapban páratlan élményt nyújt az itt élőknek és az idelátogatóknak egyaránt. Új elnök van a Balatoni Szövetség élén, nagy reményt fűzünk munkájához, egy stabil, erős, perspektivikus szövetségben bízunk – mondta a Hajókikötőben tartott megnyitó beszédében dr. Bóka István polgármester.

Fotógaléria, katt a kis képre.
{photogallery}3052{/photogallery}

A balatoni hajózási szezont, a hagyományoknak megfelelően idén is, húsvét hétvégéjén, az első hajó Füredre való befutása nyitotta meg. Sokan várták a füredi mólón a jelenlegi legnagyobb balatoni hajó, a Szent Miklós érkezését.

– Komoly fejlesztési időszak előtt állunk, reményeink szerint többszáz millió forint érkezik a Balatonhoz. El kell döntenünk, hogy milyen fejlesztésekkel erősítjük a térséget. Az elmúlt évtizedek elmaradt beruházásai után, most egy nagy lehetőség előtt állunk – fogalmazott Balassa Balázs, a Balatoni Szövetség elnöke.

Dr. Lengyel Róbert, Siófok polgármestere kiemelte: a meglévő szolgáltatások minőségének növelése mellett fontos, hogy a balatoni települések új vendégkört is tudjanak csábítani a régióba.

Ruzsics Ferenc, Keszthely polgármestere hangsúlyozta: a balatoni hajózás működtetéséből azok a települések is profitálhatnak, amelyeknek nincs kikötőjük, hiszen a hajók hozzák viszik a vendégeket a térségben.

Dr. Halmos Gábor, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója kiemelte: 169 éve végzik a balatoni hajózást, kötelességük tovább vinni a hagyományokat egyben megfelelni az újabb igényeknek.
– Nem csak a menetrend szerinti, hanem a sétahajózás is megindul a Balatonon. A flotta idén Magyarország első teljesen akadálymentesített hajójával bővül. 22 kikötő és 24 hajó várja az utasokat. A tavalyi, kimagaslóan magas forgalmunkat szeretnénk idén is megismételni – jelentette be az ünnepségen a hajózási társaság vezetője.

A társaság 22 kikötőjében 24 személyhajó, továbbá 4 komp közlekedik majd. A szezon egyik újdonsága a Siófok katamarán, amelyet teljes átalakítás és akadálymentesítés után júliusban állítanak szolgálatba. Ezentúl naponta indulnak hajók Siófok-Balatonfüred-Tihany illetve Fonyód-Badacsony útvonalon, sétahajózni lehet Balatonfüreden, Keszthelyen és Siófokon. Programmal, étkezéssel meghirdetett hajókirándulások várják a vendégeket. Júniustól diszkóhajók is közlekednek majd, valamint gyerekhajó is indul, amelyeken játékos színes műsorokkal várják a családokat.

Idén nem lesz áremelés, így a szezonban 3000 forintba kerül egy felnőtt jegy, amely oda-vissza utat biztosít Siófok és Tihany között. Minden korábbi kedvezmény idén is él. Lesz családi jegy is, amely két felnőtt és két gyermek kedvezményes hajózását teszi lehetővé. A megnövekedett kerékpáros igény kielégítésére bevezették a gyorshajón is a kerékpárjegyet. Évente átlagosan négyszázezren utaznak a hajókon, a társaság azt reméli, idén több utas lesz majd.

Az ünnepségen a Balatonfüred Koncert Fúvószenekar adott térzenét, a Siófoki Férfi Dalkör Egyesület és a Balatonfüred Néptánc Együttes adott műsort.
Az ünnepséget követően a zsúfolásig telt Szent Miklós, ingyenes sétaútra indult.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2022 >
Július
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
    123
45678910
11121314151617
18192021
  • 20:00 -23:00
    2022.07.21
    Gyógy tér

    Balatonfüred, Gyógy tér

    Fellép a Magyar Állami Operaház Énekkara.

222324
25262728293031

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004