Oldal kiválasztása

Hamarosan vízen lesz a Kisfaludy gőzös

Szerző: | 2015-04-21.

Május közepén bocsátják vízre az eredeti formájában újraépített Kisfaludy gőzöst. A balatoni hajózás hőskorát idéző lapátkerekes Kisfaludy a füredi kikötőből indul majd a sétautakra.

A gróf Széchenyi István által 1846-ban vízre bocsátott első lapátkerekes gőzös séta-, rendezvény- és múzeumhajóként működik majd.

A kilencven fő szállítására alkalmas, közel hetven tonnás hajó két éve készül. A családi tulajdonú Balatoni Sétahajózási Kft. Európai Uniós támogatással mintegy százhúsz millió forintból építette fel a Balaton első személyszállító hajójának, a Kisfaludy gőzösnek a korhű mását.

Az új hajó tervezésekor a Balatonfüredi Városi Múzeumban található makettet vették alapul, mivel az eredeti tervek a második világháború alatt megsemmisültek. A hátsó fedett felépítmény nem szerepelt sem az eredeti, sem az 1869-es átépített változaton, azonban a vendégek igényeihez igazodva ezzel kiegészítették a hajót, amely árbocokat és vitorlázatot is kapott, igaz a gyakorlatban ezeket nem használják. Egy elektromos és egy dízel motor hajtja a hajót, amely a tervek szerint május közepén áll szolgálatba Füreden.

– A Kisfaludy különlegessége, hogy séta- és rendezvényhajó funkciója mellett a Balaton egyetlen úszó múzeumhajójaként is várja majd a turistákat. A szalontermében egy 50 négyzetméteres helyiséget rendeztünk be, amely hangulatos betekintést ad a 19. századi hajózásról, panoptikumi figurák, sőt még az eredeti állapotot idézve, egy könyvtár is lesz a múzeumban. Füredről indulnak majd az egy-két órás sétahajóutak, nem volt kérdés, hogy a történelmi emlékhajót idehozzuk, hiszen eredetileg is Füreden volt. Régi álmunk válik valóra azzal, hogy a Balatonra kerül ez a nosztalgikus hangulatú lapátkerék meghajtású hajó – nyilatkozta a balatonfured.hu kérdésére Bognár Beáta, a Balatoni Sétahajózási Kft. munkatársa.

A 26 méter hosszú, kilenc méter széles Kisfaludy már vízen van, kész a gépészet, a lapátház illetve a lapátkerekek, a látvány árbocok is helyükön vannak, jelenleg az utolsó simítások zajlanak.

Hajótörténet
A Balaton Gőzhajózási RT. 40 LE-s gőzgépét az angliai Penn gyárból hozatták. A hajó egyes részei tengelyen érkeztek Balatonfüredre, ahol összeszerelését végezték (ekkor még nem létezett hajógyár Füreden). 1846. szeptember 21-én a balatoni gőzhajózás beindítását szorgalmazó Széchenyi István 55. születésnapján bocsátották vízre Kisfaludy néven. A tó első lapátkerekes gőzhajója Keszthelyről, Keneséről és Alsóörsről szállította a vendégeket Füredre. A szabadságharc idején a délvidéki harcok utánpótlását biztosította a gőzös, hadifoglyok szállítását is végezte. 1887-ig üzemelt.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2023 >
Február

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004