Oldal kiválasztása

Új iskola Balatonfüreden

Szerző: | 2015-05-06.

Alapítványi iskola indul az ősztől a városban. Az államilag finanszírozott, érettségit adó oktatási intézményben teljesen térítésmentesen felnőtt oktatás zajlik majd több formában is.

A Balatonfüred Magiszter Középiskola az elképzelések szerint ez év szeptemberétől működik, várhatóan mintegy harmincan kezdik el majd itt az érettségire való felkészülési tanulmányaikat.

A tisztán állami támogatásból működő tanintézménybe 16 éves kor fölött bárki jelentkezhet, és térítésmentesen leteheti az érettségit. Az oktatásban résztvevőknél figyelembe veszik a meglévő iskolai végzettséget, így akár egy év alatt is megszerezhető az érettségi, de van lehetőség négyéves képzésre is. Az iskolában a Lóczy Lajos középiskola pedagógusai tanítanak majd, szintén az iskola lesz a tanítások helyszíne is.

– Az alapítványi iskolában esti képzés, levelezős tagozat illetve távoktatás formájában lehet majd tanulni. Minden jelentkezőnek lesz informatika órája és érettségiznie kell egy idegen nyelvből is – tudtuk meg Duna Katalintól a képzésnek helyet adó Lóczy Lajos Gimnázium és Két Tanítási Nyelvű Idegenforgalmi Szakközépiskola igazgatójától.

Duna Katalin, aki egyben az alapítvány kuratóriumának elnöke is, kiemelte: nagy igény van a felnőtt korban megszerezhető érettségire, hiszen a képzettségnek meghatározó szerepe van a munkahelyi elhelyezkedésben.
Már most vannak érdeklődők a füredi képzésre, ami nem véletlen, hiszen a térségben egyedül Veszprémben működik hasonló profilú iskola.

Az esti képzés keretében délutánonként heti három alkalommal lesz tanítás, a levelezős szakon heti kétszer, míg a távoktatás keretében havi egyszeri konzultációt tartanak.

Az iskolába történő jelentkezés lehetőségeiről itt a honlapon a későbbiekben hírt adunk.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2023 >
Január
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004