Oldal kiválasztása

Szomszédok napja

Szerző: | 2015-06-11.

Vajon ki lakik a szomszéd házban? Egészséges Balatonfüred Program.

Tudom a szomszéd nevét, találkozunk minden nap, köszönünk is, biztos lehetek benne, hogy akkor kezdi a fűnyírást, amikor szundikálnék, azt is tudom talán, hogy hol dolgozik és hova járnak a gyerekei iskolába. Ő is tudja mindezt rólam. Tudom-e mindezt az utcánk másik végén lakókról? Egyáltalán kell-e tudnom bármit?

Ezek a gondolatok valószínűleg legalább egyszer mindenkinek átfutnak a fején. Aztán leginkább elhessenti őket. Pedig nem véletlenül merülnek fel mindenkiben ezek a kérdések és nem véletlen az a mondás, hogy: rossz szomszédság török átok. Ugyanis bizonyított tény, hogy a szűkebb környezetünkkel való kapcsolatunk alapvetően határozza meg a mindennapjainkat. És bizony a szűkebb környezet alatt nem csak a családot kell értenünk, hanem azokat az embereket is, akik fizikailag elérhető távolságra élnek tőlünk. Azok, akikkel – ha szabad így fogalmazni – egy territóriumon osztozunk. Ez azt a néhány utcányi környezetet jelenti, ahová nap mint nap haza érkezünk, ahonnan másnap munkába indulunk. Ugye, hogy jobb, ha van, aki kiint a kerítésen, aki ad egy szem almát a fáról; aki megkérdezi ne segítsen e cipelni a szatyrot, betolni az autót. Akitől megkérdezhetjük nem ugrik-e be egy kávéra vagy, hogy hozzuk-e el a gyerekét a miénkkel együtt az iskolából?

A közös territórium – most már maradjunk ennél a meghatározásnál – emberi közösséget is jelent. Azonban az, hogy ez a közösség milyen minőségben létezik, a tagjain és csakis a tagjain múlik. Tesznek azért, hogy kapcsolatba kerüljenek egymással, nyitottak-e, elfogadóak-e? Megélik-e valójában azt, hogy részesei egy ilyen közösségnek (is)? Ugyanis a pozitív kapcsolódások, a jó hangulat közvetlenül és nagyon gyorsan hatnak a lelkiállapotunkra és ezáltal az egészségünkre is.

Éppen ezért az Egészséges Balatonfüred Program hagyományteremtő céllal életre hívja a Szomszédok Napját Balatonfüreden. Természetesen nem mi találtuk fel a spanyolviaszt, ilyen kezdeményezés a világ számos országában létezik, illetve Budapest néhány kerületében is tartanak ilyen rendezvényeket.

Június 27-én szombaton, tehát Balatonfüred is megrendezi ezt a közösségi napot. Nincsenek szigorú szabályok, nincs semmi kötelező dolog. Egyszerűen csak arra kérünk mindenkit, hogy vegye fel a kapcsolatot a szomszédaival, két-három utcányi ember fogjon össze és találják ki, hogyan tudnák jól érezni magukat együtt. Közös bográcsozás, kapuk elé kitett asztalokon sütemények, gyümölcsök és máris indulhat a közös nap. A trambulint ki lehet hozni a hátsó kertből, hadd ugráljon az összes környélbeli gyerkőc, elő lehet venni régi fényképeket, amiket a nagymama megőrzött, hadd lássa mindenki, hogyan is nézett ki az utcánk hetven évvel ezelőtt és biztos rengeteg ötlet felmerül még, ha négy-öt szomszéd összehajol.

Az Egészséges Balatonfüred Program segít a szervezésben, hogy ez a nap egy jó emlék legyen.

Frank Róbert, az Egészséges Balatonfüred Program vezetője

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2022 >
június 27 - július 03
  • 27
    Nincsenek események
  • 28

    Komolyzenei koncert

    18:00 -21:00
    2022.06.28
    Balatonfüred, Szent István tér 2.
    Balatonfüred, Szent István tér 2.

    Miklósa Erika és a Mendelssohn Kamarazenekar koncertje.

  • 29
    Nincsenek események
  • 30
    Nincsenek események
  • 01
    Nincsenek események
  • 02

    Kisfaludy Színházi Fesztivál

    20:00 -22:00
    2022.07.02-2022.07.05
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Színházi előadások.

    Oláh Kálmán- Andy Middleton duó

    20:00 -22:00
    2022.07.02
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca

    Parker Jazz Club.

  • 03
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004