Oldal kiválasztása

Ingyen strand és más kedvezmények

Szerző: | 2015-06-16.

Ingyenes kedvezménykártyát kapnak a Balatonfüredre illetve térségébe érkező vendégek. A számos kedvezményt adó kártyával, egy hét alatt akár több tízezer forintot lehet spórolni.

 

A Balaton Best Card (BBC) térségi – Balatonalmádi, Alsóörs, Felsőörs, Lovas, Csopak, Balatonfüred és Tihany – kedvezménykártyát ingyenesen kapják meg azok a turisták, akik a Balaton Best partnerének számító szálláshelyen töltenek el minimum egy éjszakát. A füredi szállásadók listája itt.
A kártya olcsóbbá teszi a nyaralást, egy hét alatt, akár 20-30 ezer forintot is lehet spórolni általa.

A BBC kártyával a „lassú turizmus szellemében” az autókat hátrahagyva, ingyen utazhatnak a vendégek a kijelölt partner helyközi busz járatokkal Balatonfűzfő és Tihany között valamint a füredi helyi járatokon. A strandok látogatása is kedvezményes, az első négy napon 40 százalékos kedvezménnyel használhatók a fürdők, a további napokon pedig ingyenes strandolást biztosít a már említett településeken.

Néhány fontosabb kedvezmény. Kártyatulajdonosként 20 százalék kedvezményt kapnak a turisták a Balatoni Hajózási Zrt. menetrend szerint közlekedő személyhajói, sétahajói és gyorshajója díjaiból, 11-34 százalék közötti kedvezmények érvényesek a Balaton-felvidéki Nemzeti Park látogatóhelyeire, és 30 százalékos kedvezmény jár többek között a Vaszary Galéria, a Vitorlázeum, a Jókai Emlékház, az Amazonas múzeum látogatásakor vagy éppen az Anna Grand Hotel bowling pályáira.
A Balaton élővilágát bemutató Bodorkába, a Borok Házába valamint a Lóczy-barlangba is olcsóbb a belépés, a népszerű Annagora Aquaparkba pedig 20 százalékos kedvezménnyel lehet bemenni. 15 százalékkal olcsóbban látogatható a Balaton Mozi, a Brázay illetve a Tihanyi Kalandsziget élménypark.

A Balaton egyedülálló, új szolgáltatásának számító e-bike, azaz az elektromos kerékpár használata is szerepel a BBC listáján. A Balaton Best a balatonfüredi, alsóörsi és balatonalmádi Tourinform irodákban élménykerékpározást kínál a kártyával rendelkezőknek, ha szeretnék összekötni a balatoni nyaralást intenzív kerékpáros élményekkel, anélkül hogy komoly fizikai felkészültséggel, kerékpáros múlttal rendelkeznének.

A szállásadónál kérhető kártya biztosította kedvezmények, a strandi belépők kivételével, nemcsak a szezonban, hanem egész évben érvényesek.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2023 >
Január
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004