Oldal kiválasztása

Együttműködés Komárommal

Szerző: | 2015-06-18.

Egy évre szóló kulturális együttműködést kötött a két város.

 

A komáromi művészeti csoportok egy része már bemutatkozott a Jókai napokon, most pedig az Anna bálra készülnek.

– A kulturális csereprogram érinti a művészeti csoportokat, a civil szervezeteket, és az idegenforgalmat egyaránt. A szerződést már a Jókai napokon aláírtuk. A következőkben az Anna bálra szeretnénk meghívni négy fiatal párt, és várjuk a komáromiakat a füredi borhetekre is – mondta Hári Lenke alpolgármester, a Komáromba látogató füredi küldöttség vezetője. 
Balatonfüred alpolgármestere a sajtótájékoztatón kiemelte: az elmúlt években több településsel, így például Debrecennel, Péccsel és Kecskeméttel kötött a város hasonló szerződést, ezeket a partneri kapcsolatokat mindig sikerült tartalommal is megtölteni.

– Ősszel szervezünk egy Füred napot, illetve úgy tervezzük, hogy a balatonfüredi csoportok fellépnek Komáromban az idősek világnapján, a Mesterségek dicséretén, és az adventi programjainkon is – jelentette be Turi Bálint Komárom alpolgármestere.
Mindketten reményüket fejezték ki, hogy a csereprogram nem szakad meg egy év után, és a csoportok ezt követően is kölcsönösen fellépnek majd a két város rendezvényein.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

< 2022 >
Július

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004