Oldal kiválasztása

Kisfaludy SZÍNHÁZi Fesztivál Füreden

Szerző: | 2015-06-28.

A Balaton északi partján egyedülálló színházi fesztivált szervez a Kisfaludy Színház. Egy héten át minden nap előadások a városban. Hiánypótló darabok, neves színészek, műfaji sokszínűség. Idén is lesz FüredJam. Kéri Kittyt, a színház igazgatóját kérdeztük.

 

– A Füredi Játékszín megnyitásának 184. évfordulója alkalmából rendezzük a fesztivált. Egy héten keresztül minden nap lesznek Füreden színházi előadások, ilyen jellegű fesztivál még nem volt itt az északi parton. Könnyed, ám nívós előadásokat láthat a közönség, több közülük sikerdarab – így Kéri Kitty.

– Van létjogosultsága a színházi fesztiválnak nyáron egy üdülővárosban? Nincs nagyon kiszolgáltatva a rendezvény az időjárásnak, a nyaralási szokásoknak?

– Néhány évvel ezelőtt még magam is félve gondoltam volna erre, azóta azonban mögöttünk van három év a Kisfaludy Színházzal, és azt látom, egyre több az érdeklődő. Hiszek benne, hogy a nívós produkciókra, a sikerdarabokra, a neves színészekre, a különböző városokból érkező társulatokra kíváncsiak lesznek az emberek.

– Milyen szempontok alapján állították össze a fesztiválon látható előadásokat?

– Elsődleges szempont a minőség volt, ebben nem vagyok hajlandó kompromisszumot kötni. A Kisfaludy név kötelez és úgy érzem mostanra garancia az igényes, tartalmas kikapcsolódásra. Kisfaludy Sándornak köszönhetően, 184 évvel ezelőtt közadakozásból megépült a Dunántúl első kőszínháza, az ország első, csak magyar nyelven játszó társulatával. Rövid idő alatt az ország legjelesebb társulatához a kor legkitűnőbb színészei csatlakoztak nyaranta, rang volt bekerülni a balatonfüredi színházi életbe. A magas színvonalú, értékes előadások valamint az ország vezető művészeinek meghívásával ezt a hagyományt igyekszünk követni, a Kisfaludy SZÍNHÁZi Estékkel, amelynek nyitó előadása Jászai Mari naplója és levelei alapján készült.
Az évforduló előtt tisztelegve rendezzük idén először a Kisfaludy SZÍNHÁZi Fesztivált. Több könnyedebb, szórakoztató darab lesz látható, igyekeztünk olyan előadásokat hívni, amelyeket nagy sikerrel játszanak a színházak. Örkény István Kulcskeresők című darabja például a Petőfi Színház közönségdíjas előadása lett ebben az évben. A Csemegepultos naplója több fesztiválon aratott sikert, A folyón túl Itália című produkcióban pedig olyan neves színészek, mint Benedek Miklós, Lázár Kati, Lukáts Andor vagy Szabó Kimmel Tamás láthatók. De lesz komolyabb felütésű darab is, mint például a Kaposvári Csiky Gergely Színház SHYLOCK című előadása, amelyben Hunyadkürti György ezúttal Shakespeare A velencei kalmár mellékszereplőjének, Tubálnak a bőrébe bújik, hogy meséljen a mellőzöttségről, a felemelkedésről, a zsidóság sorsáról. Lesz opera, mese és tánc is. A Kisfaludy esteket augusztus 23-án a Marina Hotel strandján a Bagoly és Cica című komédiával zárjuk.

– Az előadások zöme a Balaton Szabadidő Központ szabadtéri színpadán lesz.

– Igen, az volt a cél, hogy akik szeretik a színházat, de év közben ilyen-olyan okok miatt nem jutnak el az előadásokra, azok kedvező jegyárak mellett, hangulatos helyszínen mindezt bepótolhassák. Az öt előadásra szóló bérlet 5000 forintba, a hétvégi 3500 forintba kerül, a Kisfaludy Színház összes nyári felnőtt előadására pedig 12000 forintért váltható bérlet. Jövőre egyébként egy konferenciákkal, szakmai fórummal, főiskolás előadásokkal kibővített fesztivált tervezünk.

– A színházi fesztivál mellett a FüredJam-et is a Kisfaludy Színház szervezi. Most sok év után új helyszínen lesznek a koncertek.

– Ezúttal, az eredeti szándéknak megfelelően, újra két napos lesz a zenei fesztivál. Valóban új helyszínt is találtunk, a Kisfaludy strandon lesznek a koncertek. Július 17-én Ripoff Raskolnikov koncertezik, másnap pedig az Irie Maffia, a Török Ádám és az Új Mini illetve a Kerekes Band zenél.

A színházi fesztivál részletes programja itt.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2022 >
Szeptember

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004