Oldal kiválasztása

Klasszikusok a parton – Koncertsorozat a városban

Szerző: | 2015-07-10.

KLASSZ a pARTon címmel nyáresti komolyzenei koncertsorozat kezdődik a városban. A hagyományteremtő szándékkal indított programsorozat keretében öt klasszikus hangversenyen neves zenészek, énekesek és zenekarok lépnek fel.

A több balatoni települést is érintő rendezvénysorozat keretében 18 hangversenyt adnak majd a Cimbora című televíziós műsorból kinőtt művészeti táborok egykori résztvevői, ma már neves zenészek és muzsikusbarátaik.

A programsorozat nyitó koncertje július 13-án Balatonfüreden lesz, a záró koncertet augusztus 23-án a fővárosi Várkert Bazárnál rendezik.
A KLASSZ a pARTon sorozatban színpadra lép Füreden mások mellett Érdi Tamás zongoraművész, Galombos Lilla operaénekes, Oláh Vilmos és Szabadi Vilmos hegedűművészek, az Óbudai Danubia Zenekar, fellép a Demel Eszter által vezényelt veszprémi Gárdonyi Zoltán Kamarazenekar, valamint a Bolla Milán dirigálta budapesti Solti György Zeneiskola Vonószenekara is.

Részletes program itt.

Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára a Vitorlás Étterem teraszán tartott sajtótájékoztatón elmondta: a Cimbora Alapítvány és az Óbudai Danubia Zenekar 27,5 millió forint támogatást kapott a kormánytól a koncertsorozat megrendezéséhez.
– A kezdeményezést kiemelt társadalmi ügynek tekintjük, hiszen minőségi kulturális programot kínál a fiataloknak – hangsúlyozta a helyettes államtitkár.

Bóka István polgármester kiemelte: Füred a hazai városok között talán elsőként határozott úgy, hogy elkötelezi magát a kulturális városfejlesztés mellett, ezért a komolyzenei koncertsorozat jól illeszkedik a város jövőképébe.

– Balatonfüred kitűnő helyszíne lesz a gyertyafényes koncerteknek, nagyon bízom benne, hogy hosszú távú kapcsolatot alakítunk ki a várossal – válaszolta kérdésünkre É. Szabó Márta, a rendezvény producere.

Ács Péter, az Óbudai Danubia Zenekar ügyvezetője hangsúlyozta: a komolyzene számtalan olyan remekművel rendelkezik, amelyek egy könnyed nyáresti koncertre valók. – A zenekarunk fiatal zenészekből áll, ezért üldetésünknek tekintjük, hogy közelebb hozzuk a klasszikus zenét a fiatalokhoz.

A sajtótájékoztatón, amelyen részt vett Gyutai Csaba, a Várkert Bazár igazgatója is, Érdi Tamás zongoraművész, Oláh Vilmos, hegedűművész és Galambos Lilla, operaénekes adott némi komolyzenei ízelítőt.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2023 >
Január

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Helytörténeti Gyűjtemény2024-04-18 18.40AgoraOlyan szép és zöld lett ez az épület is! Mint a bíróság, meg a konferenciaközpont, meg a többi. Ja, nem.
  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004