Oldal kiválasztása

Először abroncsban – Boór Bettina, az Anna-bál szépe

Szerző: | 2015-08-14.

Mosolygós, közvetlen, kék tekintete szinte süt. Rendezgeti a haját az enyhe balatoni szélben, finom mozdulatok, tudja magáról, hogy szép. Boór Bettina az Anna-bál szépe.

Élénk, felszabadult, nyitott, barátságokat kereső, mediterrán lánynak tartja magát. Nehezen költözne el Füredről, mert szereti a város kétarcúságát, a nyári nyüzsgést és a jellegzetes téli álmot is. Talán beleírná az önéletrajzába, hogy az Anna-bál szépének választották, végül is nem hangzik olyan rosszul – mondja és szemében hamiskás fény gyúl.

Bár a jó csajok általában nem szokták egymás társaságát keresni, megelégszenek a saját fényükkel, Boór Bettina és a tavalyi bál szépe, Sulák Martina gyermekkoruk óta barátnők. Már az általános iskolában is egymás után nyerték meg az iskola szépe választást, sőt mintha ugyanabból a keveseknek kijáró elixírből jutott volna mindkettőjüknek.

– Valóban hasonlítunk egymásra. Előfordult olyan is, hogy Martina barátja összekevert minket. Gondoltam is rá, hogy nincs sok esélyem, hiszen még egy hasonló típusú lányt nem választanak meg a bál szépének. Martina sokszor elmondta, hogy mosolyogjak és legyek természetes a bálon, ami azért nem olyan egyszerű. Először voltam ilyen szituációban, mégiscsak egy megmérettetés ez. Először volt rajtam abroncsos ruha, szorított, nem tudtam benne rendesen leülni sem, a végére a lábam már sajgott a cipőtől, ráadásul a gondosan elkészített hajam megázott. Féltem tőle, hogy nagy oroszlán sörényem lesz az esőtől, de pont az ellenkezője történt, teljesen kiegyenesedett a hajam. Most már ennek semmi súlya nincs, akkor ez fontos volt. Amikor fent álltam a színpadon a legszebb 15 lány között nagyon izgultam, a párom tekintetét kerestem, belenéztem a szemébe és megnyugodtam: tudtam ki vagyok, és általa tudtam mosolyogni is.

A környezetében sokan és sokféleképpen jelezték, hogy dekoratív, szép lány. Persze a gimnáziumi folyosón nyilván ez másképp történik, mint a családban vagy a fodrásznál, de somolyogva hozzáteszi: nem ezért ment el a bálra, hiszen a szépség szubjektív, és már azt is tudja, nem kell feltétlenül mindent elhinni, amit mondanak az embernek. Egyszerűen csak gyerekkori álmát szerette volna valóra váltani és jól érezni magát a kedvesével, akinek kifejezetten imponált a báli megjelenés.

– Előérettségiztem informatikából, amivel a vártnál több idő elment. Aztán kiderült, hogy kedvesem egy korosztályos válogatott kézilabda edzőmeccs miatt lehet, hogy nem is tud eljönni velem a bálra. Ott álltam egy héttel a bál előtt, nem volt ruhám, partnerem és így már sok kedvem sem. Szüleim ekkor sokat segítettek. Veszprémben nézegettünk először ruhát, olyan kicsi volt a választék, hogy megismertem melyikben volt a tavalyi győztes, melyikben az unokatestvérem, és így tovább, vicces volt, ezért aztán Budapesten választottam ruhát. Végül a párom jönni tudott, úgyhogy könnyedség volt bennem, majdnem el is késtünk a bálról, ami nem kezdődött túl romantikusan: a vihar miatt fél órát ültünk a kocsiban teljes puccparádéban.

A Lóczy Lajos Gimnáziumban jövőre végző, laza, természetes lány igazi hivatalnoki pályát tűzött ki maga elé. Tervei szerint érettségi után a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre felvételizik, közigazgatást szeretne tanulni, és prímán el tudja magát képzelni egy irodában fontos papírok között. Kisebb unszolásra elárulja, van egy másik alternatívája is, ez a fogorvoslás, aztán végül az is kiderül, hogyha kapna egy igazi ajánlatot, akkor akár a szépségiparba is belekóstolna.

– Nyitott vagyok, még az is lehet, hogy elvisz egy nagy lehetőség, de nem ebben gondolkodom. Voltak lányok a bálon, akik nagyon magabiztosnak tűntek, nem is alaptalanul, aztán igen csalódottak voltak a legszebb 15 lány kihirdetése után, talán túl sokat reméltek ettől, nem tudom. Itt nem lehet biztosra menni, egyetlen estéről van szó, benyomásokról. A bálról az a kép villan be, hogy fent ülök a trónon és csodálkozom, miért néz és fényképez engem az a rengeteg ember. De az a kép is nagyon éles, ahogy táncolok a párommal és jól vagyunk. A húgom 14 éves, gyönyörű, szerintem szebb nálam és minden vágya, hogy eljusson az Anna-bálra. Ez lesz a következő nagy báli élményem.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2022 >
Január
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Helytörténeti Gyűjtemény2024-04-18 18.40AgoraOlyan szép és zöld lett ez az épület is! Mint a bíróság, meg a konferenciaközpont, meg a többi. Ja, nem.
  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004