Oldal kiválasztása

Quasimodo költőverseny – Lanczkor Gábor a fődíjas

Szerző: | 2015-09-01.

Több mint kétszáz, köztük számos külföldi pályázó, összesen négyszázhatvan művel nevezett az idei Salvatore Quasimodo Költőversenyre. Idén a fődíjat Lanczkor Gábor kapta.

 

A 229 pályázó 458 verse közül az öt tagú zsűri a Quasimodo emlékdíjat idén Lanczkor Gábornak ítélte Caravaggio című verséért. Különdíjat kap Turcsány Péter Salvatore című verséért, illetve Payer Imre Romló fal árnyékában, fényben című költeményéért. Vári Fábián László ukrajnai költő pedig életmű- díjban részesül. (A versek alább csatolva.)
Az emlékdíj 600.000 Ft, a különdíj 200.000 Ft pénzjutalommal jár, amit Balog Zoltán kultuszminiszter miniszteri keretéből biztosít a díjazottak számára.

Tíz szerző oklevelet vehet át. A díjazottak: Böszörményi Zoltán, Falcsik Mari, Vári Fábián László, Bajtai András, Fenyvesi Félix Lajos, Szászi Zoltán, Zsávolya Zoltán, Oravecz Péter, Szeder Katalin, Farkas Wellmann Éva.

– Először a rendezvény történetében a gyerekeknek is szervezünk irodalmi programot, a Vojtina Bábszínház révén kortárs költők verseivel ismerkedhetnek meg. A Fordítóházban egy bográcsozással, borozgatással egybekötött hangulatos irodalmi estet rendezünk, ez is újdonságnak számít. Idén egy jelentős kiállítás is társul a költőversenyhez, a Vaszary család művésztagjait bemutató tárlat nyílik a Vaszary Galériában. A hagyományok ápolása jegyében most sem marad el a Nobel-díjas olasz költőre való megemlékezés a Tagore sétány melletti olasz ligetben – válaszolta a balatonfured.hu kérdésre Cserép László, a költőverseny kuratóriumának titkára.

A rendezvény keretében több kötetbemutatót is tartanak, itt lesz Dante Marianacci, Péntek Imre, V. Kulcsár Ildikó és Madarász Imre legújabb könyvével, Szörényi László: Latin és röhej valamint a Hamvas Béla életműsorozat legújabb, Ördöngösök című kötetét is bemutatják, a korábbi Quasimodo díjasok Orbán János Dénes és Jász Attila pedig külön esten szerepelnek. Bemutatkozik a Hungarian Review politikai- történelmi folyóirat, mely angol nyelven reflektál a Kelet-és Közép- európai térség vitát kiváltó történéseire.
A hagyományokhoz híven idén is bemutatják a friss Janus Pannonius díjas szerzők, Charles Bernstein és Giuseppe Conte műveit.
Az alkalomra megjelenik a Tempevölgy folyóirat legújabb száma, amelyet egy szinte teljesen elfeledett füredi fotográfus, a fiatalon elhunyt Talabér Gyula képeiből álló kiállítás kísér. Részletek itt.

A 23. alkalommal megrendezendő költőversenyt, amelyre minden eddiginél több pályázat érkezett a határon túlról, díjátadó ünnepség és gálaműsor zárja. Az ünnepségen elhangoznak a díjnyertes versek és a hagyományoknak megfelelően átadják a Bertha Bulcsu emlékdíjakat is.

A szeptember 4-5. között zajló költőverseny részletes programja itt.

A híres olasz költő Salvatore Quasimodo 1961-ben járt Balatonfüreden, a Tagore sétányon gyógyulásának emlékére emlékfát ültetett és versben fogalmazta meg a balatoni tájhoz, a városhoz fűződő érzéseit. A Nobel-díjas olasz költő tiszteletére rendezik meg 1992 óta évről évre a Quasimodo Nemzetközi Költőversenyt és Költőtalálkozót, amely mind a magyar, mind az olasz kulturális élet kiemelkedő eseménye. A költőversenyre több száz magyar és külföldi pályázat érkezik minden évben, amelyek közül zsűri választja ki a legjobbakat. Az emlék-, valamint a különdíjas verset olasz nyelvre is lefordítják.

Eddigi díjazottak listája és videók itt.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2023 >
Január
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Brien Fery2024-04-16 12.02AgoraA Fürdö utcában a Rendszetudományi központ előtt az úttest megsüllyedt és annyira hepehupás hogy csak lépésben lehet áthaladni a szakaszon.
  • Nyugdijas Öreghegyi2024-04-16 11.57AgoraTisztelt Somogyi úr, az Öreghegyi utca elején létesítettek egy kis "Park"-ot. Sajnos ennek a rendben tartására úgy látszik nem jut
  • csalódott mátrai országjárók2024-04-14 10.23AgoraTegnapelőtt (péntek) voltunk a Kisfaludy strandon, a WC még mindig csukva. Ezzel szemben kedden az akali strandon már régóta nyitva

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004