Oldal kiválasztása

Füredi teniszező a US Open bajnoka

Szerző: | 2015-09-14.

Gálfi Dalma nyerte meg az amerikai nyílt teniszbajnokságot a junior lányok mezőnyében. A 17 éves teniszező ezzel sporttörténelmet írt, sosem volt még magyar győztes a US Openen.

Gálfi Dalma a vasárnapi döntőben mindössze 77 perc alatt győzte le a hazai közönség előtt szereplő Sofia Kenint. A torna második kiemeltjeként szereplő Dalma végül két szettben, 7:5, 6:4 arányban győzött a döntőben.
A US Open megnyerésével immár Gálfi Dalma vezeti a korosztályos világranglistát.

Sosem volt még magyar egyéni döntős a US Open történetében (elődöntőben is csak hárman jártak, Kapros Anikó 2000-ben és Bardóczky Kornél 1996-ban illetve Fucsovics Márton 2010-ben.) És sosem volt még két magyar játékos elődöntőben sem Grand Slam versenyen, ahogy ez most New Yorkban történt, hiszen Stollár Fanny is a döntőért játszott, de 6:4, 7:5-re kikapott a kilencedik kiemelt amerikaitól.

Gálfi Dalmának nem ez az első Grand Slam győzelme idén, hiszen a nyáron Wimbledonban Stollár Fannyval párosban tudott győzni.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2021 >
Október 2
  • 02
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Brien Fery2024-04-16 12.02AgoraA Fürdö utcában a Rendszetudományi központ előtt az úttest megsüllyedt és annyira hepehupás hogy csak lépésben lehet áthaladni a szakaszon.
  • Nyugdijas Öreghegyi2024-04-16 11.57AgoraTisztelt Somogyi úr, az Öreghegyi utca elején létesítettek egy kis "Park"-ot. Sajnos ennek a rendben tartására úgy látszik nem jut
  • csalódott mátrai országjárók2024-04-14 10.23AgoraTegnapelőtt (péntek) voltunk a Kisfaludy strandon, a WC még mindig csukva. Ezzel szemben kedden az akali strandon már régóta nyitva

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004