Oldal kiválasztása

Mikor kezdődjön a Borhetek?

Szerző: | 2015-09-23.

Egyelőre még bizonytalan, hogy a jövő évben mikor rendezik meg a Borheteket. A három hetes időtartam marad, de elképzelhető, hogy később kezdődik majd a fesztivál.

 

Újra kell gondolni a város egyik legnépszerűbb fesztiváljának, a Borheteknek a rendezését. Augusztusban a rendezvénytől függetlenül is rengeteg turista érkezik Füredre, ráadásul a boros pavilonok miatt rendkívül zsúfolt ebben az időszakban a Tagore sétány, ezért érdemes lenne a nagy tömegeket megmozgató Borhetek kezdési időpontját későbbre tenni – hangzott el a legutóbbi testületi ülésen.

– Balatonfüred érdeke egyértelmű. Szeretnénk a lehető legtöbb vendégéjszakát realizálni a városban, hiszen ez hozza a bevételt. Júliustól augusztus 20-ig teltház van Füreden, viszont huszadika után szükség lenne olyan rendezvényekre, amelyek idecsábítják a látogatókat. Meggyőződésem, hogy a Borhetek ilyen rendezvény. A szándék egyértelmű, maradjon továbbra is három hetes a fesztivál, de amennyire lehet, toljuk ki a kezdési időpontot – mondta Bóka István polgármester, aki kiemelte: tudja, a borászoknak az az érdeke, hogy ne változzon a fesztivál időpontja, azaz augusztus elején kezdődjön el a rendezvény, ám több szempontot is figyelembe kell venni, ezért egy szélesebb körű egyeztetés után határozzák meg a jövő évi Borhetek időpontját.

Információink szerint még szeptemberben megtartják az első egyeztetéseket, az eredményről itt a honlapon beszámolunk majd.

A polgármester kitért arra is, hogy a Kékszalag vitorlásverseny idején, a Tagore sétányon rendezendő Vince Balaton fesztivált is újra kell gondolni, mert rendkívül túlterheltté teszi a sétányt. A rendezvény mára elvesztette igazi profilját, egy gasztronómiai eseménnyé vált, holott eredetileg egy boros szakmai programnak indult, jó lenne visszatalálni ehhez – vélekedett a polgármester.

A Borhetek immár évek óta jellemzően augusztus első hétvégéjén kezdődik és a hónap végéig tart. Idén augusztus 8-30. között zajlott. Évente átlagban 140-160 ezren keresik fel a fesztivált, a korábbi évek tapasztalatai alapján a hétvégéken rendre nagy a tumultus. A rendezvény népszerűsége megkérdőjelezhetetlen, ugyanakkor évek óta problémát okoz a pavilonok sétányra telepítése, amely lehetetlenné teszi az ott húzódó kerékpárút használatát, és egyre gyakoribb a borokért nem különösebben rajongó látogatók panasza is a túlzsúfolt sétány miatt.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2023 >
Február 8
  • 08
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004