Oldal kiválasztása

Borokat rejtettek el Füreden

Szerző: | 2015-09-30.

A Nyitott Balaton akció keretében száz palack borkülönlegességet rejtettek el a tó turisztikai nevezetességeinek közelében. Füreden néhány üveg Csabagyöngye lapul.

A ritkaságszámba menő borkülönlegességek mellett, az idei év első újborának, a Csabagyöngyének néhány palackját is elrejtették annak a játéknak a keretében, amely az őszi, balatoni borturizmusban rejlő lehetőségekre szeretné felhívni a figyelmet.
Balatonfüreden hat palack bort rejtettek el olyan utcákban, amelyek valamilyen módon, például a nevükkel, kapcsolódnak a borászathoz, a szőlőműveléshez. Az üvegeket direkt nem a frekventált turisztikai látványosságok közelében helyezték el, hogy a turisták az ismert útvonalaktól távolabb is felfedezhessék a várost.

A szeptember 25-én kezdődő Nyitott Balaton elnevezésű akció ideje alatt a balatoni térségben több szüreti fesztivált is rendeznek, abban bízva, hogy a minőségi programok egyre több turistát vonzanak a balatoni településekre. Füred október 9.-11. között ad helyet a régió egyik legrangosabb borfesztiváljának.

Semsei Sándor, a Balatoni Riviéra Egyesület elnöke, a Nyitott Balaton akció egyik kitalálója hangsúlyozta: az akcióval gyakorlatilag újabb szezont szeretnének teremteni, hiszen ősszel teljesen más kínálatot és ajánlatokat kell adni, olyanokat, amelyek a nyár elmúltával is idevonzzák a turistákat. Ilyenek például a szüreti fesztiválok, a kerékpáros túrák vagy a nemzeti parkok kínálata.

Fekete Tamás, a tó körüli turisztikai szervezeteket tömörítő szakmai érdekképviselet, a Balatoni Regionális TDM Szövetség alelnöke kiemelte: az akciót a Magyar Turizmus Zrt. is támogatja. A kezdeményezés részeként mintegy százhatvan olyan eseményt rendeznek a térségben, amelyekért érdemes ősszel is a Balatonhoz utazni –  tette hozzá.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2022 >
Június

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004