Oldal kiválasztása

Felújítják a régi római utat

Szerző: | 2015-10-01.

Füred és Csopak közösen újítaná fel a helyenként kritikus állapotú utat.

Balatonfüred és Csopak önkormányzata konzorciumi megállapodást kötött a településeket összekötő út korszerűsítése érdekében. A jelentős forgalmat bonyolító, úgynevezett régi római utat, közös összefogással újítanák fel, mivel annak rossz minősége a jelenlegi formájában méltatlan a települések színvonalához.

A tervek szerint korszerűsítenék az útpályát, a kerékpáros forgalom kiszolgálására is alkalmas járdát építenének, zöld sávot hoznának létre, megoldanák a csapadékvíz elvezetést, a meglévő légvezetéket a földbe helyeznék illetve új közvilágítási hálózatot építenének ki. A legtöbb gondot előreláthatólag az Arácsi Népház utáni, nagyon szűk útszakasz jelentheti majd, itt biztos szükség lesz telekfelvásárlásokra.

A felújítás első lépéseként írta alá az említett útszakasz tervezéséről és engedélyeztetéséről szóló megállapodást a két település önkormányzata. Az engedélyezési tervek költségének 67 százalékát Csopak-, míg 33 százalékát Füred önkormányzata állja. A tényleges beruházás vállalt költségeiről újra szavaznak majd a képviselők – hangzott el a legutóbbi testületi ülésen.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2022 >
szeptember 26 - október 02
  • 26
    Nincsenek események
  • 27
    Nincsenek események
  • 28
    Nincsenek események
  • 29

    PesText fesztivál

    17:00 -19:00
    2022.09.29
    Balatonfüred, Honvéd utca 2-4.
    Balatonfüred, Honvéd utca 2-4.

    Vendég: Alena Mornštajnová.

  • 30

    In memoriam Kádár Tibor

    17:00 -19:00
    2022.09.30
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.

    Kiállításmegnyitó.

    Dixieland fesztivál

    19:00 -22:00
    2022.09.30
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Dervalics Robi és barátai koncert.

  • 01

    50 éves a város vegyeskara

    17:00 -19:00
    2022.10.01
    Balatonfüred, Gyógy tér
    Balatonfüred, Gyógy tér

    Jubileumi, ünnepi koncert.

  • 02

    Előadás a magyar görögkatolikusokról

    15:00 -17:00
    2022.10.02
    Balatonfüred, Honvéd utca 2-4.
    Balatonfüred, Honvéd utca 2-4.

    Kocsis Fülöp érsek előadása.

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Helytörténeti Gyűjtemény2024-04-18 18.40AgoraOlyan szép és zöld lett ez az épület is! Mint a bíróság, meg a konferenciaközpont, meg a többi. Ja, nem.
  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004