Oldal kiválasztása

Gyászfeldolgozó önsegítő csoport

Szerző: | 2015-10-09.

A Szociális Alapszolgáltatási Központban (Kéki út 6.) október 20-tól várják azokat a gyászolókat, akik szívesen veszik a sorstárscsoport segítségét, szeretnének gyászukban előbbre jutni, keresik a továbblépés lehetőségeit. A találkozásokat kéthetente, keddenként 18 órától 20 óráig tartják, összesen tíz alkalommal. Az első alkalom nyitott, utána a csoport zárttá válik.

A segítő csoport légkörében az emlékezés mellett, sikerülhet enyhíteni a fájdalmat, a résztvevők megszabadulhatnak a gyász terheinek egy részétől, eljuthatnak a megnyugváshoz. A csoportformának nagy előnye, hogy a csoportban szinte az első alkalmak során kialakuló új bizalom és kötődés a társak felé megtartja és megóvja a résztvevőket a teljes és visszafordíthatatlan elszigetelődéstől, és a sorstársi (kis) közösségben lehetőség nyílik a gyász fájdalmának megosztására. A csoportban mindenki egyenrangúan vesz részt.

A gyász idején – a hiány és a mindent eluraló fájdalom mellett – a legerősebb negatív tapasztalat a meg nem értettség, valamint az elszigetelődés. A csoport egy megértő, együtt érző társas közeg, amely megtart és ezzel segít tovább élni, tovább lépni.

A térítésmentes gyászfeldolgozó csoportfoglalkozásokat Frank Róbert szakpszichológus tartja. Előzetes jelentkezés és további információ: egeszsegesbalatonfured@gmail.com, +36 30 3656700

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2022 >
október 03 - október 09
  • 03

    Országos Könyvtári Napok

    15:00
    2022.10.03-2022.10.09
    Balatonfüred, Kossuth utca 35.
    Balatonfüred, Kossuth utca 35.

    Előadások.

  • 04
    Nincsenek események
  • 05

    Fut a Füred

    14:00 -17:00
    2022.10.05
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Futóverseny a sétányon.

  • 06

    Aradi vértanúk napja

    12:00 -13:00
    2022.10.06

    Megemlékezés.

  • 07

    Kollektív tárlat

    17:00 -19:00
    2022.10.07
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca

    Kiállítás a pandémia jegyében.

  • 08

    Jótékonysági borkóstoló

    16:00 -19:00
    2022.10.08
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.

    Jótékonysági est.

    Komolyzenei hangverseny

    18:00 -21:00
    2022.10.08
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 15.
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 15.

    Mester Viktória és a Mendelssohn Kamarazenekar koncertje.

  • 09
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • csalódott mátrai országjárók2024-04-14 10.23AgoraTegnapelőtt (péntek) voltunk a Kisfaludy strandon, a WC még mindig csukva. Ezzel szemben kedden az akali strandon már régóta nyitva
  • Balatonfured.hu2024-04-06 12.40AgoraKedves Virág, mindkét oldalon április 10. a jelentkezés dátuma. Reggel 7.30-tól lehet jelentkezni. Üdv A szerk
  • Virág2024-04-05 16.21AgoraÉrdeklődnek vki illetékestől hogy a támogatott virágvásárlási lehetőségre mikortól lehet jelentkezni? Ui. a hírben ápr. 10-e, a jelentkezési oldalon pedig

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004