Oldal kiválasztása

Virágos Balatonfüredért – Megvan az év kertje

Szerző: | 2015-10-27.

Átadták az idei Virágos Balatonfüredért verseny díjait. Száz nevező közül, öt kategóriában hirdettek eredményt. Az év kertje díjat Szántó Tibor kapta a Rozmaring közben lévő udvaráért.

Az idén huszadik alkalommal hirdette meg a város a népszerű környezetszépítő mozgalmat, amelynek keretében ezúttal is támogatott virágvásárlási lehetőséggel segítette a helyi lakosokat az önkormányzat. A tavalyinál többen, 856 magánszemély és 16 intézmény vette igénybe a támogatást.

A versenybe végül közel 110-en jelentkeztek saját kertjükkel illetve balkonjukkal, ezenkívül 16 intézmény és hét társasház valamint kereskedelmi vendéglátóhely is részt vett a megmérettetésben. Csizmazia György és Balaskó Péter személyében szakmai zsűri választotta ki a díjazottakat, idén is a kert, a balkon ápoltsága, hangulata és összhangja volt a legfőbb szempont.
– Itt nincs mellébeszélés, a növények és a kert megmutatja mennyit foglalkoznak vele. Az idei perzselő nyár különösen nehéz feladat elé állította a versenyre jelentkezőket – mondta Csizmazia György.

Fotógaléria az év kertjéről, katt a kis képre.
{photogallery}3382{/photogallery}

– Húsz éve indult ez a mozgalom, amely igazán sikeres kezdeményezés, hiszen a lakók mikrokörnyezetét illetve a város összképét egyaránt szépíti. Az önmagában kevés, hogy az önkormányzat igyekszik a közterületeket, parkokat gondozni, nagyon fontos a családi házak, az intézmények, a vállalkozások portáljainak gondozása is. A versenyben szereplők mindannyian példát mutatnak arra, miként lehet barátságosabbá, szebbé tenni a környezetünket – mondta a Szent István téren rendezett díjátadón dr. Bóka István polgármester.

Íme, a nyertesek névsora:

Az év kertje díj:

Szántó Tibor

Igényesen ápolt, mediterrán hangulatú kert, amelyet több különleges növény is díszít, mint például a kétmázsás kaliforniai pálma vagy az igen fagyérzékeny mandulafenyő. A kert és a ház kapcsolata szépen megoldott, ciprusok, cédrusok teszik hangulatossá az udvart, amelyben egy kisebb tó is helyet kapott – jellemezte a győztes kertet Csizmazia György.

– Harminc éve alakítgatom a kertet, az esztétikum mellett a legfontosabb szempont mindig az volt, hogy élhető legyen az udvar. Itt grillezünk, kávézunk, sportolunk, hacsak lehet, kint vagyunk a teraszon és az udvaron. Édesapámtól nagyon sokat tanultam, tőle láttam azt, milyen jó, ha az ember odafigyel a környezetére. Igyekeztünk úgy kialakítani az udvart, hogy minden évszakban mutasson. Van Olaszországból, Portugáliából származó cserjénk is, sok a mediterrán növényünk, vonzódom hozzájuk, a klímaváltozás miatt egyre inkább meg is maradnak itt nálunk- válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Szántó Tibor.

Családi ház kategóriában elismerésben részesült:

Majorné Szabó Kornélia
Hanzséros Szilvia

Erkélyével, teraszával elismerésben részesült:

Síkvölgyi Józsefné
Csabai Wéninger Edit

Társasház kategória győztese:

Viktória társasház

Intézmény kategória győztese:

Balatonfüredi Szociális Alapszolgáltatási Központ

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2020 >
Augusztus 1
  • 01

    Füredi flódni

    10:00 -12:00
    2020.08.01
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Városnéző séta – kóstolóval.

    Maradj velem - Balázs Fecó koncert

    20:30 -22:30
    2020.08.01
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Legendás dalok, – Korál, Taurus és ős-Neoton.

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Brien Fery2024-04-16 12.02AgoraA Fürdö utcában a Rendszetudományi központ előtt az úttest megsüllyedt és annyira hepehupás hogy csak lépésben lehet áthaladni a szakaszon.
  • Nyugdijas Öreghegyi2024-04-16 11.57AgoraTisztelt Somogyi úr, az Öreghegyi utca elején létesítettek egy kis "Park"-ot. Sajnos ennek a rendben tartására úgy látszik nem jut
  • csalódott mátrai országjárók2024-04-14 10.23AgoraTegnapelőtt (péntek) voltunk a Kisfaludy strandon, a WC még mindig csukva. Ezzel szemben kedden az akali strandon már régóta nyitva

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004