Oldal kiválasztása

Balaton: vasárnaponként újra nyitva?

Szerző: | 2015-11-04.

A Balatoni Szövetség tárgyalásokat folytat a kormánnyal a vasárnapi zárva tartás ügyében. A cél: a régió üzletei az adventi időszak helyett nyáron tarthassanak nyitva.

 

A kötelező vasárnapi zárva tartás minden boltost érint, de a Balaton melletti üzleteket különösen súlyosan, mivel a nyaralóövezetben a forgalom jelentős része esik a nyári hétvégékre – vélekedett a tóparti településeket tömörítő szervezet, Tihanyban rendezett közgyűlésén, Balassa Balázs, a szövetség elnöke, aki hangsúlyozta, ha a kormány kedvezően fogadná a javaslatot, megoldódna a főszezon kiszolgálása. A szövetség célja, hogy elérjék: a balatoni üzletek az adventi időszak helyett nyáron, és a jogszabályban megengedett 5 helyett 8 választott vasárnap tarthassanak nyitva, mivel ezzel megoldódna a nyári főszezon kiszolgálása.

A szövetség kezdeményezi azt is, hogy a 200 négyzetméternél kisebb üzletekben alkalmazottakat is bevonhassanak a hétvégi munkába megfelelő túlóradíjak ellenében.
A javaslatokról tárgyalásokat folytatnak a Nemzetgazdasági Minisztériummal.

A szövetség elnöke tájékoztatta a közgyűlést arról, hogy a növekvő igény miatt megvizsgálták, milyen balatoni strandokon lehetne a kutyatulajdonosoknak együtt fürödniük kedvenceikkel, de sem az ÁNTSZ előírásai, sem egyéb jogszabályok nem teszik ezt lehetővé. A balatoni horgászturizmusban óriási lehetőségek rejlenek, de a feltételek nem biztosítottak ennek kiaknázásához – hívta fel a figyelmet Balassa Balázs.

Beszámolója szerint a tóparti önkormányzatok között felmérést végeztek arról, hogy melyikük támogatja a bojlis horgászatot a saját üzemeltetésű strandszakaszain. A 14 választ adó település közül csupán négy támogatta az elképzelést, a többiek, köztük Balatonfüred, egyáltalán nem, három önkormányzat pedig csak a horgászversenyeken látná szívesen a bojlis horgászokat.
Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója a horgászturizmussal kapcsolatos problémák közt kiemelte, hogy kevés a parti horgászhely és a csónakkikötő. A hajók szárazföldön tárolásával és sólyaterek építésével ki lehetne váltani a csónakkikötők egy részét – tette hozzá.

balatonfured.hu/MTI

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2022 >
június 13 - június 19
  • 13
    Nincsenek események
  • 14
    Nincsenek események
  • 15
    Nincsenek események
  • 16
    Nincsenek események
  • 17
    Nincsenek események
  • 18

    A füredi rabbi séta

    17:00 -19:00
    2022.06.18
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.

    Tematikus városnéző séta.

  • 19
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004