Oldal kiválasztása

Új rendőrlakások

Szerző: | 2015-11-11.

Két új, egyenként 44 négyzetméteres, szolgálati lakást adtak át a füredi rendőrkapitányságon, a 67 milliós beruházás keretében egy jól felszerelt edzőtermet is kialakítottak.

 

Hatvanhét millió forintos beruházás keretében két, egyenként 44 négyzetméteres, másfél szobás szolgálati lakást alakítottak ki a füredi kapitányság szomszédságában. Az új lakásokba már be is költöztek a rendőrök, akik ezzel eddigi albérletüket tudták kiváltani. A fejlesztés keretében egy jól felszerelt edzőtermet is kialakítottak a kapitányságon, amelyet természetesen a 83 fős állomány valamennyi tagja használhat.

– A turizmusból élünk, ezért nagyon fontos, hogy a városban megnyugtató legyen a közbiztonság. A rendőrség jól végzi a dolgát ezért az önkormányzat lehetőségei szerint támogatja a testület fejlesztését. Az volt a cél, hogy az itt szolgáló rendőrök otthon érezhessék magukat Füreden, megfelelő körülmények között végezhessék munkájukat, hiszen csak így tudnak koncentrálni a feladataikra. A régi épület, amely helyére megépültek a szolgálati lakások, a város egyik szégyenfoltja volt, így több érv is szólt a fejlesztés mellett – fogalmazott az ünnepélyes átadón Bóka István polgármester.

– Az elmúlt öt évben, két ütemben jelentős fejlesztések voltak a kapitányságon, az épület hőszigetelésétől kezdve egészen a most átadott szolgálati lakások megépítéséig. Fontos a kulturált környezet, ezért jelentős lépésnek tartom a fejlesztést, munkánkkal igyekszünk megszolgálni mindezt – válaszolta kérdésünkre Regdon László füredi rendőrkapitány, aki hozzátette: egyeztetett a város polgármesterével a közeljövőben valószínűleg a kapitánysághoz kapcsolódó udvar illetve parkolók is megújulnak majd.

Kontrát Károly államtitkár ünnepnek nevezte a lakások átadását és hangsúlyozta: a kormányzat sokat tett és tesz a rendőrség fejlesztése érdekében.
– Az elmúlt öt évben 4300 fővel növeltük a rendőrség létszámát, fejlesztettük az infrastrukturális feltételeket illetve a gépjármű állományt, és mindenekelőtt új illetmény rendszert vezettünk be, amely jelenleg átlagban 30 százalékos fizetésemelést jelent a rendőröknek, de további béremelés várható a következő években – mondta az államtitkár.

A beruházás költségeit az önkormányzat, a megyei illetve az országos rendőr főkapitányság közösen fedezték.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2021 >
június 07 - június 13
  • 07
    Nincsenek események
  • 08
    Nincsenek események
  • 09
    Nincsenek események
  • 10
    Nincsenek események
  • 11

    Pezsgő-sziget, Champagne és Ti

    18:00 -22:00
    2021.06.11-2021.06.12
    Balatonfüred, Hajóállomás
    Balatonfüred, Hajóállomás

    Különleges pezsgők és zene a mólón.

  • 12

    Dumaszínház

    19:00 -21:00
    2021.06.12
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Kiss Ádám és Kőhalmi Zoltán estje.

  • 13

    Orgona koncert

    17:00 -19:00
    2021.06.13
    Balatonfüred, Óvoda utca 1.
    Balatonfüred, Óvoda utca 1.

    Pálúr János koncertje.

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Brien Fery2024-04-16 12.02AgoraA Fürdö utcában a Rendszetudományi központ előtt az úttest megsüllyedt és annyira hepehupás hogy csak lépésben lehet áthaladni a szakaszon.
  • Nyugdijas Öreghegyi2024-04-16 11.57AgoraTisztelt Somogyi úr, az Öreghegyi utca elején létesítettek egy kis "Park"-ot. Sajnos ennek a rendben tartására úgy látszik nem jut
  • csalódott mátrai országjárók2024-04-14 10.23AgoraTegnapelőtt (péntek) voltunk a Kisfaludy strandon, a WC még mindig csukva. Ezzel szemben kedden az akali strandon már régóta nyitva

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004