Oldal kiválasztása

Letartóztatták a füredi csalót

Szerző: | 2015-11-27.

Tíz rendbeli bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják azt a 38 éves füredi férfit, akit a kora rellei órákban a lakótelepen fogott el a rendőrség.

November 24-én, kedden a Balatonfüredi Rendőrkapitányság bűnügyi és rendészeti egységei szervezett akció keretében fogták el a K.K. 38 éves balatonfüredi férfit, aki megtévesztéssel, idős személy megkárosításával, vállalkozásokon nyerészkedéssel, állampolgárok bizalmának és jóhiszeműségének kihasználásával hosszú időn keresztül követett el bűncselekményeket a városban.

A férfi több millió forint kölcsönt kért másoktól hamis indokokkal Balatonfüreden. Soha semmit nem fizetett vissza. Különböző indokokkal kért kölcsön pénzt mondván két hét múlva megadja. Többek közt megélhetésre, tankolásra, ingatlan vásárlás miatti ügyvédi díjra kért pénzt. Előfordult, hogy műszaki cikket vetetett áruhitelre, amit aztán rögtön a vásárlás után el is adott,  mintegy másfél millió forintért. Mobiltelefon tartozékokat is árult az interneten, de miután megkapta a pénzt, a tartozékokat nem küldte el a vevőknek, és a pénzt sem utalta vissza.

A házkutatás során kábítószergyanús növényi maradványokat is talált a rendőrség, ezeket szakértő bevonásával vizsgálják. A férfit a balatonfüredi nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, és őrizetbe vételét követően a Veszprémi Rendőrkapitányág fogdájára szállították. A Veszprémi Járási Ügyészségnél indítványozták az előzetes letartóztatását.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2022 >
Július 3
  • 03
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Brien Fery2024-04-16 12.02AgoraA Fürdö utcában a Rendszetudományi központ előtt az úttest megsüllyedt és annyira hepehupás hogy csak lépésben lehet áthaladni a szakaszon.
  • Nyugdijas Öreghegyi2024-04-16 11.57AgoraTisztelt Somogyi úr, az Öreghegyi utca elején létesítettek egy kis "Park"-ot. Sajnos ennek a rendben tartására úgy látszik nem jut
  • csalódott mátrai országjárók2024-04-14 10.23AgoraTegnapelőtt (péntek) voltunk a Kisfaludy strandon, a WC még mindig csukva. Ezzel szemben kedden az akali strandon már régóta nyitva

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004